Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Szobrot kapott Czetz János

2019. október 8., kedd, Közélet

A gidófalvi származású magyarörmény Czetz János honvédtábornoknak állítottak mellszobrot a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom kertjében. Ez az 1848–49-es honvédparancsnok első erdélyi szobra. Blaskó János művének ünnepélyes avatóját az aradi vértanúk emléknapja vigíliáján, szombat délután tartották a Magyar Országgyűlés elnökének jelenlétében.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Történelmi igazságtétel is ez az alkalom, hiszen Czetz János személyiségét kevesebben ismerik itthon, mint új hazájában, Argentínában, ahol katonai akadémia alapítójaként és igazgatójaként, az ország jelentős részének feltérképezőjeként is tisztelik Juan Fernando Czetz néven – mondotta dr. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke.

A volt gyergyószentmiklósi örmény plébános felidézte Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megjegyzését, amelyet 2014-es látogatásakor tett, látván, hogy Czetz János emlékét csupán egy emléktábla idézi: „a tábornok ennél többet érdemelne”. Erre utalt Mezei János, a város volt polgármestere, a Magyar Polgári Párt elnöke is beszédében, hangsúlyozva: Czetz János példájából nekünk is merítenünk kell. Czetz János keletre néző szobrára tekintve talán jobb magyarok, székelyek és magyarörmények lehetünk – jelentette ki Puskás Attila, hozzátéve: a templomig még rengeteg hely van, további örmény csillagoknak állíthatnak szobrot.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke elmondta, Czetz János örmény és székely ősei legjobb erényeit örökölte, a lényeglátást, a tettvágyat és cselekvőképességet, a bátorságot, a leleményességet és a kitartást. A fiatal katonát előbb az erdélyi csapatok ideiglenes parancsnokává, majd Bem tábornok mellett vezérkari főnökké nevezték ki. A szabadságharc leverése után azonban 54 évi száműzetéssel fizetett azért, hogy népének szabadságot akart. Teljesítményével második hazájának, Argentínának a szívébe és emlékezetébe is beírta magát. Kálmán Attila történész az 1822-ben Gidófalván született, 1904-ben Buenos Airesben elhunyt Czetz János  életútját ismertette. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere úgy fogalmazott: a szülőföldtől való elszakadás fájdalmának hatóereje az argentin nép szolgálatába állította Czetz Jánost, akinek életútja arra figyelmeztet, hogy életünk akkor lehet tartalmas, ha a nemzetért hordozott felelősség, az emberiségért érzett cselekvésvágy hajtóereje vezérli.

Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes a haza és a család szeretetére figyelmeztetett. A szobrot Gál Hunor plébános szentelte meg. Az ünnepségen közreműködött a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar és a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara. A felavatott szobor megkoszorúzása és himnuszaink eléneklése után a résztvevők az udvari kápolnában megtekinthették Czetz János alkalomra kiállított sétapálcáját.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 174
szavazógép
2019-10-08: Jegyzet - Fekete Réka:

Önfeladás lépten-nyomon

Magyarok köszöntötték románul Hosszú Katinka háromszoros magyar úszó olimpikont Kolozsváron az Univer24 – Az úszás ünnepe elnevezésű úszómaratonon. Csak románul.
2019-10-08: Máról holnapra - Nagy D. István:

Intés a pancsereknek

Nevetségessége ellenére valamelyest bámulatos a Viorica Dăncilă vezette kormány tagjainak viszonyulása a kabinet reménytelen helyzetéhez.