Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A kézdivásárhelyi Páll Boldizsár visszaemlékezései„Beszolgáltatásokkal nyomorították meg a kulákokat”

2019. október 9., szerda, Élő múlt

A Páll családban tíz gyermek született
Édesapánk, Páll Ferenc 1895. április 19-én született Nyujtódon és 1980. november 21-én hunyt el Kézdivásárhelyen. Édesanyánk leánykori neve Vargyasi Gizella volt, ő 1906. március 2-án látta meg a napvilágot és 1971. december 16-án halt meg ugyancsak Kézdivásárhelyen. A Páll családban tíz gyermek született, a legidősebb, Rebeka Ágnes 1925. január 21-én, a legkisebb, Mihály pedig 1951. április 5-én. Gizella 1926-ban, Ferenc 1928-ban, Rozália 1929-ben, István 1932-ben, Anna 1934-ben, a hármas ikrek, Gáspár, Menyhért és Boldizsár 1937-ben születtek. A tíz testvér közül ma már csak négyen élünk: Gizella, Anna, Mihály és jómagam.

  • Páll Boldizsár
    Páll Boldizsár

Édesapánk sokszor elmesélte, hogy Nyujtód egyik ácsmesterének, önálló vállalkozójának volt a fia. Becsületes, rendes, dolgos emberként már ifjúkorában a kézdivásárhelyi Pánczél szabómesternél volt szabóinas, és onnan is szabadult fel segédként. Akkori szokás szerint az inasoknak a ház körüli munkákban is segíteniük kellett, például favagásban, vízhordásban stb.


Édesapám elment katonának

Édesapám besorolt katonaként részt vett mind az első, mind a második világháborúban. Túlélte ugyan ezek poklát, de az első világháborúban sok-sok bajtársával együtt az oroszok fogságába került. A foglyok között a tífusz is felütötte a fejét. Édesapám mesélte, hogy neki is minden foga lógott, de a táborban fokozatosan felerősödött. Ezt elsősorban „varrótűjének” köszönhette, mert szabóműhelybe osztották be, valamint hallatlan önfegyelmének, élni akarásának. Nagy tisztelettel és szeretettel emlékezem azokra a történetekre, amelyeket fogságának idejéről mesélt nekünk. Most is előttem van, amint egy marék kockacukrot tartva a tenyerében mondta: „öt hosszú éven át minden vasárnap, és csak vasárnap, kibontottam a kis kockacukros csomagocskámat, a nyelvem hegyével megérintettem egyet és visszacsomagoltam, s türelemmel vártam a következő vasárnapot”.


A falu szabója lett

A második világháborúból hazakerülve ő lett szülőfaluja szabója, s mivel olcsón, jól és pontos határidőre elkészítette a rendeléseket, hamarosan a környező falvak lakói is őt keresték. Jövedelméből legényemberként házat épített a szülői telken. Kiváló énekes, jó hegedűs volt, s hamarosan a falusi színjátszás közkedvelt szereplője lett. Sokat emlegette Tóth Ede A falu rossza című háromfelvonásos népszínművét, ennek köszönhetően ismerkedett meg édesanyámmal, Vargyasi Gizellával. Gizella apja Vargyasi Miklós, a falu legmódosabb földbirtokosa, gazdája volt. Leányát eleve földbirtokosnak szánta, szemében a föld nélküli iparos mint leánykérő nem is jöhetett számításba. Édesapám, az akkor általánosan elfogadott szokás szerint, „leányszöktetéshez” folyamodott. Első útjuk a falu papjához vezetett, aki előtt megesküdtek, majd beköltöztek a nagynyujtódi saját házba. Ekkor 1923-at írtak. Édesanyám kiváló, szorgalmas munkatársnak bizonyult, mert hamarosan házat vásároltak Kézdivásárhelyen, a Varga Katalin utca sarkán levő épületet vették meg. Az első gyermek, Rebeka még Nyujtódon született, de a második és a többi nyolc már Kézdivásárhelyen.  

Két év is eltelt, amikor egy nap apám látta, hogy Vargyasi úr nagy büszkén sétált a házuk előtt. Édesapám kiment és mondta neki: „Miklós úr, jöjjön be és nézze meg az unokáját. A Vargyasi úr által elkártyázott vagyont is helyrehoztam és kifizettem az adósságait.” Mesélte apám, hogy akkor Vargyasi úr meghúzta magát és azt mondta: „látom, becsületes ember a vejem”. Ezzel szent lett a béke közöttük, megbocsátott neki. Bement a házba, és boldogan nézte meg első unokáját, Rebikét.


Nagyon jól ment az ipar

A trianoni döntés után Erdélyt Romániához csatolták. Apám mesélte, hogy miután a románok bejöttek, az erdélyi becsületes, szorgalmas iparos emberek mind meggazdagodtak. Megszűnt a határ, jöttek keresztül a kóboros szekerekkel Moldvából, hozták a szőlőt. A vargák olyan bakancsokat készítettek, hogy azoknak hírük volt. Édesapám a rendelésre készült darabokról áttért a készruhák előállítására, azaz rendelés nélkül, különböző méretekben, nagy tételben gyártotta a ruhákat. Így kezdett a vagyona gyarapodni. Amikor divatba jött a bőrös kabát, kívül kovásznai posztóból (mintás, pl. fenyőágas), belül pedig bundával bélelt, Nagy Imre szűccsel dolgozott együtt. Ő készítette a kabátoknak a bundás részét. Akkora volt a kereslet, hogy nem győztek eleget termelni, fel kellett venni a műhelybe több inast és szabósegédet, Brassóba és Barótra is vitték eladásra a bőrös kabátokat és a készruhákat. Egy nagy sátorból árulta a holmiját. Olyan jól ment az üzlet, hogy már négy segéddel dolgozott, és új varrógépeket is vásárolt. Hosszú élete folyamán iparosok sorát nevelte ki, megtanította őket a mesterség csínjára-bínjára, de pontosságra, megbízhatóságra és emberségre is nevelte őket. Ő maga a kézdivásárhelyi szabócéh elnökeként példamutató, köztiszteletben álló személyiség volt. A megfeszített munka eredményeként anyagiakban gyarapodott, házakat vásárolt, mi több, emeletes házat is épített és mezőgazdaságra alkalmas földterületeket is vásárolt.


Gáspár, Menyhért és Boldizsár

Gyarapodott a család is, hiszen egymás után születtek a gyermekei. 1937-ben már hat gyermeke volt, és számuk egy csapásra kilencre emelkedett, mert hármas ikrek születtek: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Megkereste apánkat az akkori román polgármester (Mihai Georgescu ny. százados – I. I. megjegyzése), és azt javasolta neki, hogy ha már hármas ikrei születtek keresztelje őket Horia, Cloşca és Crişannak, és akkor minden előnyt megad neki. Komája, Bartos Boldizsár azonban azt mondta neki: „te Feri, azért mégse hórázzál, hanem a gyermekeket kereszteld olyan névre, amilyen illik egy székely emberhez”. A hármas ikrek megszületése után ismét vásárlás következett. A mostani 39. udvartérben vett lakást számunkra – jelenleg az egyik épületben Irénke, Menyhért ikertestvérem özvegye lakik –, az ingatlan egy székelyudvarhelyi táblabíróé volt. Pénzes emberek, doktorok mentek megvásárolni a házat. Apánk kettéhasította a bőrös kabátját és oda berakta a pénzt, a fejére egy nagy kucsmát tett, felült a vonatra, a feje alá tette a bőrös kabátot – a táskás úriembereket annak idején a vonaton is kirabolták –, felesége nem is tudott róla, és elutazott Székelyudvarhelyre házat venni. Ott licitáltak jobbra-balra, a legpénzesebb ember azt mondta, hogy megveszi, de felét az árnak el kéne hagyni részletre. A táblabíró úr azt mondta, hogy nem lehet, neki most kell a pénz. Édesapám felállt és azt mondta: emberek, itt a licitálásnak vége van, van-e, aki ennél többet ígér, és van-e, aki készpénzzel fizet? Ha nincs, akkor amennyit kér, kifizetem készpénzben. Apám a táblabíró markába csapott, és egyben kifizette a házat. Addig vásárolta a földeket, míg több mint 25 holdra gyarapodott a vagyona.


Kuláklistán

Bekövetkezett a rendszerváltás, és azokból a gyenge emberekből, akik a faluban – Nyujtódon – az utolsók voltak, még napszámosoknak sem kellettek, pártaktivisták lettek. Az egyik évben, még a rendszerváltás előtt az egyik jelentkező kaszást nem fogadta édesapám, azt mondta neki, hogy elrontja a többieket is, és mit ad az Isten, abból a kaszásból aktivista lett. Rá pár évre odaállt a kaszások közé, és azt mondta édesapámnak: ide figyeljen, maga a becsületes munkásembereket kizsákmányolja, ezért most szolgálja ki őket, ahogy illik, ide egy asztalt, arra pálinkát és tésztát. Mindez 1949-ben vagy 1950-ben lehetett. A senki emberekből lettek a nagy pártaktivisták és agitátorok. Én 1951-ben mentem gazdásznak, rá egy évre másodéves voltam a kézdivásárhelyi mezőgazdasági iskolában. Kicsi, fürge gyermek voltam, és már első éves koromban bekerültem az iskola válogatott focicsapatába. Kifutottam a futballpályára, egyet edzettem, majd vissza­mentem a mezőre és elvégeztem a sort. Mese nem volt, dolgozni kellett.

Amikor a mezőgazdasági iskolában másodéves voltam, egy IMSZ-gyűlésen (Ifjúmunkás Szövetség, a KISZ elődszervezete – I. I.) felvettek IMSZ-tagnak. Másnap tudták meg, hogy kulákfióka vagyok, s rögtön ki is dobtak az ifjúsági szervezetből. Előző napokban a kezembe adtak egy veder meszet, és el kellett mennem a Torjai utcába, ahol a Szentkereszty-kápolnával szemben volt a szülői házunk, és a kert hátranyúlt egészen a gázasokig, és mésszel fel kellett festenem a kerítésre, hogy: Itt kulák lakik, ne higgy neki! Az öreg Molnár elvtárs festés közben rúgta a fenekemet, és kényszerített, hogy édesapám kerítésére meszeljek kulákellenes jelmondatokat. Másnap az iskolaigazgató, dr. Keresztes László (1956–1959 között volt az iskola igazgatója – I. I.) felhívatott az irodájába engem és Kiss Árpád évfolyamtársamat. Azt mondta nekünk: „ifjak, az a helyzet, hogy becsületes, rendes szüleitek vannak, de mind a kettőtöket ki kell rúgjalak az iskolából, jó diákok vagytok, de nincs mit csináljak”.


Három év szenvedés

A két utolsó év a mezőgazdasági iskolában és az egyéves kimaradás jelentette a legtöbb szenvedést számomra, mert odahaza dolgoznom kellett, meg kellett fejni a teheneket, és a földeket is meg kellett művelni. Abban az időben egyedül én voltam otthon. Egy alkalommal vittem a tejet a csarnokba, 3,5 fokos tejet vittem, az volt akkor a legjobb minőségű. Váradi elvtárs éppen ott volt. Belerúgott az edényembe és azt mondta: „mit hozott ide a kulákcsemete, a munkásosztály asztalára nem ganyélét kell hozni”. Sírva vittem haza az üres kancsót, amelyből elfolyt a tej. A beszolgáltatásokkal nyomorították meg a kulákokat. A gabonát a volt hadapródiskola első emeletére vittük. Arra is emlékszem, hogy a szalonnát az asztallap alá dugtuk, hogy ne vigyék el. Amikor nyáron Menyussal az asztal alatt játszottunk, folyt ránk a megolvadt szalonna.

Édesapánk és édesanyánk nem akart beállni a kollektív gazdaságba. Hozzánk jött egy aktivista és fenyegetőzött. Amikor édesanyám 1952-ben végre sírva aláírta a belépési nyilatkozatot – sosem felejtem el az arcát –, betette a kebelébe az aktivista tollát, amellyel aláírt. Az aktivista meglepődött, és kérte vissza a tollát. „Milyen tollat?” – kérdezte tőle anyám. „Azt, amivel előbb aláírt” – érvelt az aktivista. „Igen – mondta anyám –, maga ragaszkodik ehhez a tollhoz, de én egész életemben gyűjtöttem, felneveltem tíz gyermeket, és most maguk egyszerűen mindenünket elveszik. Nem szégyelli magát?!” Szóval csúf világ volt.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 173
szavazógép
2019-10-08: Belföld - :

Concordia 19 hadgyakorlat: Elítéli az RMDSZ a székelyföldi helyszínválasztást

Elfogadhatatlannak tartja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy Románia két magyar többségű megyéjében, Hargita és Kovászna megyében szerveznek nagyszabású közös gyakorlatot a héten a román védelmi minisztérium, belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, a kormányőrség és a különleges távközlési szolgálat katonái számára.
2019-10-09: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

A szabályokat be kell tartani (Környezetvédelem)

A gazdasági életben (is) egyre nagyobb jelentőséget kap a környezetvédelem, illetve az azzal kapcsolatos kötelezettségek betartása és betartatása. A területet szabályozó jogszabályok gyakori változása, illetve az engedélyeztetési folyamat bonyolultsága indokolttá teszi – főként az induló cégek esetében –, hogy megfelelő és szakszerű információkkal rendelkezzenek. Az engedélyeztetésről, illetve a cégekre háruló környezetvédelmi kötelezettségekről Csáki Enikő Ildikó környezetvédelmi szakértőt kérdeztük.