A szlovák Junior Open nemzetközi fallabda megmérettetést október 11. és 13. között Pozsonyban szervezték meg. A viadal az európai ifjúsági körverseny egyik szakasza volt, hét kategóriában 74 sportoló tette próbára magát. Romániából hét fallabdázó nevezett a Remat Călărași Club és a sepsiszentgyörgyi Kovászna Squash SKE színeiben.
Románia mellett még a házigazda Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Oroszország, Csehország, Ausztria, Magyarország, Németország, Anglia, Lengyelország, Málta és Skócia képviseltette magát. A Kovászna Squash SKE színeiben három fiú tette próbára magát: Dávid Márk a tizenöt év alatti, míg Bodor Bence és Szén Tamás a tizenhét év alatti korosztályban képviselte a háromszéki klubot és az országot. Bodor Bence a 7., Szén Tamás a 9. helyen végzett a kategóriájában, míg Dávid Márk a 16. lett. Románia legjobb eredménye Andreea Ghiorghișor nevéhez fűződik, aki harmadik lett a tizenöt év alatti lányok között.
„Bence a sorsolás során nem volt szerencsés, hiszen nagyon nehéz csoportba került, ahol mindkét ellenfelétől kikapott, majd a helyosztókat két győzelemmel a 7. helyen zárta. Részben elégedett vagyok a játékával, viszont figyelmetlenség miatt több hibát elkövet, fejben kell még sokat erősödnie, és jönnek majd a jobb eredmények is. Márk hozzáállása kitűnő volt, ugyanis az előző tornákhoz képest nagyon készült minden mérkőzésére fejben és fizikailag egyaránt. Négy mérkőzéséből kettő esetében láttam esélyt a győzelemre, viszont a versenyhelyzet kezelése nem volt a legmegfelelőbb, így alulmaradt. Tamás először szerepelt nemzetközi versenyen, nem is voltak nagy elvárásaim irányába. U17-ben tapasztalt ellenfelekkel kellett szembenéznie, ahol jelenleg esélytelennek bizonyult” – fogalmazott Bara Hunor edző.
A háromszéki fallabdázók a napokban Szegeden vesznek részt edzőtáborban, majd péntektől Budapesten, a magyar Junior Open nemzetközi fallabdaversenyen bizonyíthatnak. A játékosok versenyen való részvételét Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatja. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.