Kuti János
Hiába követelik a futballszurkolók minden nemzetközi labdarúgó-mérkőzésen és a román bajnokság sok meccsén, hogy a magyarok takarodjanak az országból, ha a magyar kormány a Pro Economica Alapítvány által működtetett gazdaságfejlesztési program révén pénzt ad nekik abból a célból, hogy „…a romániai magyarok otthon maradjanak és létbiztonságnak örvendjenek”.
Így válik pusztába kiáltott szóvá a stadionokban ordibált Kifelé az országból a magyarokkal! szlogen. Legutóbb a 21 éven aluliak mérkőzésén harsogták a hős szurkolók e szöveget, és mint az egykori válogatott játékos, Ionel Ganea elmesélte, a Román Labdarúgó-szövetség képviselői közül senki nem nyilvánult meg semmilyen formában, egyedül ő hallgattatott el egy hős szurkolót. A norvégok elleni válogatott mérkőzést zárt kapuk mögött kellett játszani, de ott részt vehetett 30 ezer gyermek. Azt valahogy el kellett volna érni, hogy a kísérők (minden tíz után egy felnőtt) a kiabálós futballhuligánok közül kerüljenek ki azért, hogy a gyermekeket is megtanítsák az említett jelszavakra, mert az eddigi felszólítások ellenére a magyarok mégsem akarnak eltűnni az országból. Pedig ha nem lennének, akkor nem volna, aki ellen ordibálni (bár lehet, hogy attól még megmaradhatna Magyarország célpontnak), és abban az esetben nem sújtanák a válogatottat stadionbezárással, ami megakadályozza a hazaffyakat abban, hogy hangosan nyilvánítsák ki véleményüket a magyarokról. (Ördögi kör.) Azt azért szeretném látni, hogy ha Magyarországon például azt kiabálnák a szurkolók (akik közül szintén sokan nem jobbak a Deákné vásznánál), hogy Kifelé az országból a zsidókkal!, mi történne. Azt a miniszterelnöktől kezdve mindenkinek rögtön el kellene ítélnie, és világbotrány is kerekedhetne belőle. A nálunk elhangzottak miatt a klubokat bagó büntetés megfizetésére kötelezik, a nemzetközi mérkőzéseken történtek miatt zárt kapus meccset rendelnek el, megbüntetik a labdarúgó-szövetséget, és minden megy tovább.
Elnökünknek, Iohannisnak és egymást váltogató miniszterelnökeinknek van elég bajuk, nincs idejük ilyen apróságokkal foglalkozni. Halkan ugyan, de a külügyminisztérium viszont megnyilvánul a magyar ügyekkel kapcsolatban, és ha azt nem is sugallja, amit a szurkolók kiabálnak, de azt igen, hogy kifelé az országból a magyar pénzekkel!
A Pro Economica Alapítvány tevékenységével kapcsolatban hiába fejezte ki többször is rosszallását, mégis, mintha mi sem történt volna, az alapítvány éppen most bírált el székelyföldi pályázatokat. Sőt, a támogatásokat ki akarják terjeszteni a Partiumra is. És ahogy a hírt kommentálók közül többen is megjegyezik, mivel a magyarokat támogatják, ők maradnak, a románoknak viszont a nyomorúság miatt távozniuk kell az országból. Ettől arrafelé viszont a román Orban-kormány pénzzel fogja tömni a székelyföldi megyéket, hogy annak az itt élő románok is hasznát tudják venni. A drukkerek is megváltoztathatják szövegüket olyanformán, hogy azt kiabálják: Kifelé a magyar pénzekkel az országból! Hátha ez nem számítana rasszista megnyilvánulásnak, és nem kell majd zárt kapuk mögött játszani a nemzetközi mérkőzéseket. Az igaz, hogy a támogatásokra bárki pályázhat, nemzetiségétől függetlenül, de egy igazi román ember nem vetemedhet arra, hogy Magyarországról származó, forintalapú pénzt fogadjon el. Egész más a helyzet a németországi támogatásokkal, amelyeket a Saxonia–Trasilvania Alapítvány nyújt. Gondolom, azért, mert az euróban történik. És az is elfogadhatatlan, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes fogorvosai Székelyföldre akarnak jönni ingyenes szolgáltatásokat végezni. Szerencsére a hatóságok ebben az esetben elég éberek ahhoz, hogy mindenféle adminisztratív nehézségekkel megakadályozzák, és ha netán mégis sikerül leküzdeni azokat, van még egy kitétel, amit már nehezebb lesz teljesíteni. Ugyanis a Román Fogorvosi Kamara megköveteli a román nyelv ismeretét. Nem elég a tolmács. Mert egy tolmács úgy fordít, ahogy akar, és hátha a román páciens jajgatását, azt, hogy vai, vai! nem úgy fordítja le, hogy jaj, jaj!
Gondolom, hogy a román fogorvosokat is, ha Ukrajnába, Szerbiába vagy a Moldovai Köztársaságba mennek román testvéreiket gyógyítani, kötelezik arra, hogy előbb ideahaza ukránul, szerbül és moldovai nyelven megtanuljanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.