Aranykincsek, fegyverek és agyagedények kerültek elő Görögország északi részén, Pella, makedóniai Nagy Sándor szülővárosának közelében egy ókori temető feltárásakor.
A nagy kiterjedésű temetőben most 43 új sírt tártak fel: a régészek szerint az elhunytakat Kr. e. 650 és 279 között helyezték itt végső nyugalomra. A leletek új információval szolgálnak a makedón királyság korai szakaszáról, amely virágkorában Nagy Sándor hódításai nyomán Indiáig terjedt. A legérdekesebb leletek közé tartozik húsz harcos sírja, akik a késői archaikus korban, Kr. e. 580 és 460 között távoztak az élők sorából. Némelyiküket bronz sisakban temették el, s melléjük helyezték fegyvereiket ― vasból kovácsolt kardjaikat és késeiket. Szemüket, szájukat és mellkasukat rituális célból készített vékony aranylemez borította, amelyet oroszlánok és más, a királyi hatalmat jelképező állat ábrázolása díszített. ,,A leletnek komoly történelmi jelentősége van, mivel új ismeretekkel szolgál a makedónok kultúrájáról, szokásairól az archaikus korban" ― hangsúlyozta Pavlosz Hriszosztomu, a nyolc éve folyó régészeti projekt vezetője. A sírok tanúbizonysága szerint a makedón katonai berendezésű társadalom volt, amely igen korán, már a Kr. e. VII. század második felében tengerentúli kereskedelmi kapcsolatokat létesített. A feltárt sírokban a régészek tizenegy női csontvázra is bukkantak. Az archaikus korban élt hölgyeket ékszereikkel, arany- és bronz nyakláncokkal és fülbevalókkal temették el. Kilenc sír a késő klasszikus, illetve a hellenisztikus korból, Nagy Sándor elhunyta körüli időkből származik. Az elmúlt nyolc év alatt összesen 915 sírt tártak fel az Athéntól 530 kilométerre északra lévő Arhontikóban folyó ásatások során, a régészek becslése szerint azonban eddig ez a temetőnek csupán 5 százalékát teszi ki. A terület nyolcezer évvel ezelőtt, Kr. e. 6000 körül népesült be, s Arhontikót Kr. u. a XIV. században hagyták el lakosai.
A település, amelyhez a temető tartozott, az archaikus korban érte el virágkorát. A gazdag sírmelléklet arra utal, hogy a város egykori lakói bizton hittek a túlvilági életben és az újjászületésben. Korábbi feltárások során a sírokból aranyból készült álarcok, koronák és diadémok kerültek elő, valamint jelentős mennyiségű importkerámia.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.