Több háromszéki településen is szorgalmazza az inasképzés elindítását a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség, melynek vezetője szerint jelenleg erre az elhelyezkedést segítő intézkedésre van anyagi keretük. Kelemen Tibor tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, érdemes lenne még az év vége előtt csatlakozni a munkahelyen történő oktatást és szakmai gyakorlatot ötvöző programhoz, mert így biztos, hogy a következő hónapokban is megkapja a megye a célirányos támogatást.
A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség igazgatója úgy vélte, fontos lenne, hogy az érdekeltek minél hamarabb megkezdjék a leendő inasok toborzását, hiszen amennyiben felvállalják képzésüket, saját szakemberszükségletüket biztosítják a jövőre. Szólt arról is, hogy a képzés ideje alatt járó, havi 2250 lejes bértámogatást is megkapják, bizonyos szakmák esetében ezt akár két évig is folyósítják. A gyors döntést egyébként azzal indokolta: év elején általában nagy a bizonytalanság a költségvetés körül, így csak késve, esetleg tavasszal tudna a munkanélküliség felszámolását célzó programokat indítani az ügynökség, ám a még idén megkezdett inasképzés működtetésére a pénzügyi szempontból labilis időszakban is megkapnák a fedezet.
Kelemen Tibor elmondta, az előző napokban Kommandón járt, ahol a jelek szerint mintegy húsz személy foglalkoztatását tudnák biztosítani, a megye legmagasabb pontján fekvő településen famegmunkálásban, kereskedelemben, turizmusban képeznének munkaerőt. Kézdivásárhelyen is igényt tartanak inasképzésre, egy helyi kisvállalkozás cukrászokat, elárusítókat foglalkoztatna, de visszajelzések szerint a térségben működő, termékeiket országszerte értékesítő pékségek is szakemberhiánnyal küzdenek. A munkaügyi igazgató megjegyezte, a témáról a napokban megbeszélést kezdeményeznek a céhes városban, érdeklődő vállalkozó van, munkaerőre lenne szükség – fogalmazott. Háromszéken pillanatnyilag két cégnél működik az inasképzés, összesen húsz dolgozó képesítését, oktatását biztosítják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.