Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Az 1956-os forradalom és szabadságharc

2019. október 23., szerda, Múltidéző

1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen.

  • Tüntetés október 25-én az Andrássy úton. Fotó: Fortepan
    Tüntetés október 25-én az Andrássy úton. Fotó: Fortepan

A budapesti műegyetemisták 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, másnapra pedig tüntetést szerveztek akaratuk nyomatékosítására és a lengyel munkástüntetések iránti szolidaritás kinyilvánítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar–szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió.

A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását. A zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe. Aznap este Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára – akit júliusban állítottak Rákosi helyére – rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után a békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd  a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Az esti és éjszakai órákban a fegyveres csoportok elfoglalták a Magyar Rádió és a pártlap, a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a lakihegyi rádióadót, emellett több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton, a mai Ötvenhatosok terén ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot.

A budapesti és vidéki tömegmegmozdulásokat véres atrocitások kísérték. Október 25-én a Kossuth téren a környező épületekből szovjet harckocsik nyitottak tüzet a tüntető tömegre, az áldozatok száma száznál többre tehető. 26-án Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten, Nagykanizsán dördültek el emberéleteket kioltó karhatalmi sortüzek. Október 30-án Budapesten lincselésbe torkollott a Köztársaság téri pártszékház ostroma. A szovjet csapatok november 4-i beavatkozása után a budapesti utcai harcok, továbbá a salgótarjáni és az egri sortűz követelt számos halálos áldozatot.

A Rákosi-diktatúra elhúzódó válsága által kirobbantott forradalom politikai irányítása az MDP reformkommunista szárnyának kezében összpontosult. Ennek központi alakja Nagy Imre volt, aki október 24-én kormányfői megbízást kapott, és akivel november elejéig együtt haladt Kádár János, akit az MDP Gerő Ernő helyére 25-én megválasztott első titkárnak. A forradalom napjait politikai pezsgés jellemezte: újjáalakultak a korábban megszűnt vagy megszüntetett politikai pártok és szervezetek. Nagy Imre koalícióssá változtatta kormányát. A politikai paletta sokszínűvé válásához hasonlóan az utcán harcoló fegyveres felkelők és a tüntetők sem voltak egységesek, de a nemzeti függetlenség visszaállítása, a diktatúra lerombolása mindegyikük elsődleges céljai között szerepelt.

A forradalom sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya vette át, a fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10–11-én törte meg a szovjet túlerő.

Az 1956-os események számos áldozatot követeltek. A Központi Statisztikai Hivatal 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti emberveszteség országosan 2652 halott, ebből Budapesten 2045 volt, továbbá 19 226-an sebesültek meg, Budapesten 16 700-an, az országot mintegy 200 ezren hagyták el. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája halt meg, 51 pedig eltűnt.

A forradalom leverését kegyetlen megtorlás követte: a kivégzettek számát 220–340 közöttire teszik. Koncepciós per után végezték ki 1958. június 16-án a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót. Szilágyi Józsefet, Nagy Imre személyi titkárát 1958 áprilisában végezték ki, Losonczy Géza államminiszter még a per tárgyalása előtt hunyt el a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra. (MTI – sz.)

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 999
szavazógép
2019-10-23: Közélet - :

Nincs ok a pánikra (Hegyimentő szolgálat)

Felröppent a hír, miszerint munkatársak nélkül maradt a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat, távozott az egész csapat, és megfogalmazódott a kérdés, lesz-e akitől segítséget kérni vészhelyzet esetén.
2019-10-23: Múltidéző - :

Veszprém 56-os mártírja

Veszprém Sepsiszentgyörgy egyik legrégebbi testvérvárosa. Ennek a kétoldalú szerződésnek a jegyében számos, különböző jellegű kapcsolat született a két város között. Jelesen a színházi – annak idején néhai Sylvester Lajos állt e kölcsönösség megteremtésének élére –, de említsük meg a szintúgy immár több évtizedes kapcsolatot a sakkban, amely mindmáig él. Ezekről a kapcsolatokról általában városunk polgársága tud, azonban Veszprém 1956-os forradalmi eseményeiről kevésbé. Pedig az ottani események, a szovjet katonaság és a magyar ellenállás összecsapása a főváros után a legtöbb áldozattal járt november 4–5-én. A véres eseményekért – a később halálra ítélt és kivégzett – Brusznyai Árpádot vádlottként vonta felelősségre a megtorló Kádár-rendszer. Ismerjük meg röviden a történteket Kahler Frigyes jogász, történész könyve, A Brusznyai-per alapján.