A megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolójával, Incze Krisztával a mezőnyben rendezik meg mától vasárnapig a budapesti Ludovika Arénában a 23 év alatti birkózók világbajnokságát. A 65 kg-os súlycsoportban szereplő háromszéki lánynak csütörtöktől kell majd szurkolnunk, s bízunk abban, hogy a világverseny pénteki versenynapján is érdekelt lesz.
A 2018-as felnőtt világbajnokság után Magyarország ismét egy rangos versenynek ad otthont, hiszen október 28. és november 3. között Budapesten rendezik meg az U23-as vb-t. Az egyhetes megmérettetést a szabadfogásúak nyitják, a nők folytatják, majd a kötöttfogásúak zárják. A sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta révén mi, háromszékiek is érdekeltek vagyunk a viadalon, s bár innen nem lehet repülőjegyet váltani a jövő évi olimpiai játékokra, reménykedünk abban, hogy sportolónk érmet szerez majd.
– Nagyjából ismerem az ellenfeleimet, s bízom abban, hogy a két ezüst- és egy bronzérem után végre sikerül egy arannyal is hazatérnem. A felkészülés probléma- és gondmentes volt, s úgy érzem, felkészültem erre a világbajnokságra. Nem akarom elszólni maga, de azt hiszem, van esélyem a végső győzelemre – nyilatkozta érdeklődésünkre Incze Kriszta, aki utolsó U23-as világbajnokságán a 65 kg-os súlycsoportban lép szőnyegre.
Kriszta – aki a magyar Szabados Noémival is találkozhat – október 31-én, csütörtökön kapcsolódik be a vb-küzdelembe. Súlycsoportjának selejtezői 11.30-kor kezdődnek, majd 18.15 és 19 óra között rendezik meg az elődöntőket, és pénteken kora este kerül sor a döntőre.
A Budapestre kiutazott román delegáció 13 birkózót számlál. Răzvan Pîrcălabu, a Román Birkózó Szövetség elnöke abban reménykedik, hogy sportolóink egy vagy két éremmel térnek haza a magyarországi vb-ről.
A román válogatott: * kötöttfogásúak: Răzvan Arnăut (60 kg), Vlad Mariea (82 kg), Nicu Ojog (87 kg), Lenard Berei (130 kg) * szabadfogásúak: Răzvan Kovacs (57 kg), Zurab Kapraev (74 kg), Mihai Palaghia (86 kg) * női birkózók: Incze Kriszta (65 kg), Ştefania Priceputu (50 kg), Suzana Şeicariu (53 kg), Andreea Ana (55 kg), Roxana Capezan (68 kg), Alexandra Anghel (72 kg). (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.