Az észt Ott Tänak a második helyen végzett a belga Thierry Neuville mögött a rali-világbajnokság (WRC) katalán állomásán, de így is megszerezte pályafutása első világbajnoki címét.
A Toyota pilótája hétvégi teljesítményével 23 pontot szerzett – mivel megnyerte a zárónapi, extra pontokat adó szakaszt –, így az összetett pontversenyben egy futammal a sorozat vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert Neuville és a címvédő, hatszoros bajnok, ezúttal csak nyolcadik francia Sébastien Ogier előtt.
A 32 éves Tänak egy év megszakítással 2009 óta versenyez a rali elitkategóriájában, Toyotával tavaly ment először. Első vb-futamát 2017-ben Olaszországban nyerte, azóta összesen 12-szer állt a dobogó legfelső fokán. Az előző két idényben egyaránt harmadik lett az összetettben, a mostani szezonban ugyanakkor az eddigi 13 futamból hatszor végzett az élen, kétszer volt második, egyszer pedig harmadik, és mindössze egyszer, a Török Ralin nem szerzett pontot.
Tänak a norvég Petter Solberg 2003-ban aratott sikere óta az első nem francia világbajnoka a WRC-nek: azóta Sébastien Loeb kilencszer, Ogier hatszor nyerte meg az összetettet.
A rali-vb zárófutamára három hét múlva Ausztráliában kerül sor.
Eredmények: 1. Thierry Neuville, Nicolas Gilsoul (belga, Hyundai I20) 3:07:39.6 óra, 2. Ott Tänak, Martin Järveoja (észt, finn, Toyota Yaris) 17.2 másodperc hátrány, 3. Dani Sordo, Carlos del Barrio (spanyol, Hyundai I20) 17.6 mp h. Az állás 13 futam után: 1. Ott Tänak 263 pont (már világbajnok), 2. Thierry Neuville 227, 3. Sébastien Ogier (francia, Citroën C3) 217.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.