Kétszínűséggel vádolják az RMDSZ-t

2019. október 30., szerda, Belföld

Elégedetlen az RMDSZ és a kisebbségi kormányzásra készülő Nemzeti Liberális Párt (NLP) egyezségével az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP): a két elnök, Csomortányi István és Mezei János közös nyilatkozatukban megalkuvással vádolják az RMDSZ-t, amely szerintük a nemzeti érdek elé helyezte saját politikai érdekeit, amikor úgy egyezett meg az NLP-vel a kormány parlamenti támogatásáról, hogy az egyezségbe nem kerültek bele a magyarság legégetőbb kérdései.

Csomortányi és Mezei a közelmúlt egyik legpozitívabb eseményének tekintette, hogy a baloldali kormány bukásával „hároméves kormányzati rémálom ért véget”. Nehezményezték azonban, hogy az RMDSZ már átállította vitorláit és az NLP kegyeit kezdte keresni. Úgy vélték: a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó politizálás „nemcsak potenciális konfliktusforrásként szolgál a románság és a magyarság között, de köpönyegforgatóként mutatja be az erdélyi magyarság egészét”.

„Az RMDSZ ennek az átmeneti és a hatalomgyakorlásban erősen korlátozott román kormánynak ezúttal is biankó csekket állított ki, hiszen a nyilvánosságra hozott támogatási feltételek között nem szerepel sem a kulturális, sem a területi autonómia kérdése, nincs szó nyelvi jogaink bővítéséről, nem kérik sem a MOGYE, sem pedig a Bolyai-egyetem ügyének közösségünk számára kedvező rendezését, szóba sem kerül a kommunista rezsim által elkobzott javaink teljes körű visszaszolgáltatása, de még a magyarlakta vidékek legalább arányos gazdasági támogatása sem része az egyezségnek” – sorolta a hiányolt témákat a két pártelnök.

Emlékeztettek arra az MPP által korábban megfogalmazott elvárásra is, hogy képezze részét az alkunak a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán számára adandó elnöki kegyelem. „Az erdélyi magyarság és annak képviselete nem működhet együtt egyetlen román kormánnyal sem, amíg két nemzettársunk koholt vádak alapján és jogtalan módon van bebörtönözve” – áll a közös állásfoglalásban.

A két pártelnök kezdeményezte az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását és az erdélyi magyar politikai szervezetek tárgyalásainak elkezdését. „Az egységről nemcsak beszélni kell, hanem meg is kell azt teremteni!” – nyomatékosította közös nyilatkozatában Csomortányi István, az EMNP és Mezei János, az MPP elnöke.

Az RMDSZ hétfő este kötött megállapodást az NLP-vel a kormány parlamenti támogatásáról. A dokumentumban a kisebbségi kormányzásra készülő NLP többek között azt vállalta, hogy érvényt szerez a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeknek és nemzetközi szerződéseknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-10-30: Belföld - :

Vissza a nyelvi jogokkal

A kisebbségek anyanyelvhasználati jogait helyreállító közigazgatási törvénytervezetet terjesztett a parlament elé az RMDSZ – közölte tegnapi hírlevelében a szervezet. Az új tervezet tartalmaz minden olyan – a közigazgatási kódexet hatályba léptető sürgősségi kormányrendeletből kihagyott – nyelvhasználati jogot, amelyet az RMDSZ-nek sikerült a tavalyi parlamenti vita során elfogadtatnia, és újabb, magyar szempontból fontos kiegészítéseket is javasol.
2019-10-30: Belföld - :

Elhúzódik a pereskedés (Marosvásárhelyi iskolaügy)

Minden bizonnyal elölről kezdődik a bizonyítási eljárást abban a perben, amelyet román nacionalista szervezetek indítottak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újbóli létrehozását elrendelő tanügyminisztériumi rendelet érvénytelenítése céljával.