Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kiválás előtt választás

2019. október 30., szerda, Világfigyelő

Támogatja a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt az előrehozott parlamenti választás kiírását. Jeremy Corbyn, a Labour vezetője a párt árnyékkormányának tegnapi ülése után jelentette be a döntést.

A bejelentésnek különös jelentőséget ad, hogy Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök eddig háromszor próbálkozott az előrehozott választás kiírásának alsóházi elfogadtatásával parlamenti határozat formájában, mindháromszor sikertelenül. A választási törvény alapján ugyanis ehhez az alsóházi képviselők kétharmadának jóváhagyása szükséges, és ez elengedhetetlenné tette, hogy a Munkáspárt is megszavazza a javaslatot. A Labour eddig rendre elzárkózott Johnson indítványának elfogadásától, azzal az elsődleges érvvel, hogy a választás előtt ki kell zárni a brit EU-tagság megállapodás nélküli, rendezetlen megszűnését. Jeremy Corbyn azonban az árnyékkormány tegnapi ülése után bejelentette: mivel az Európai Unió előző nap beleegyezett a brexit elhalasztásába három hónappal, megszűnt a rendezetlen kilépés lehetősége, és így teljesült a Munkáspárt által szabott feltétel.

Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnöke hétfőn jelentette be, hogy az EU-ban maradó 27 tagország jóváhagyta a brexit halasztását kezdeményező brit indítványt. A halasztás a brit kezdeményezésnek megfelelően 2020. január 31-ig terjedhet.

Az EU döntéséig október 31. volt a brexit-határnap, vagyis a halasztási kérés elfogadása nélkül az Egyesült Királyság csütörtökön kilépett volna az Európai Unióból, mégpedig elfogadott brexit-megállapodás nélkül, mert a londoni parlament nem ratifikálta a kilépés feltételeiről kötött új egyezményt. Johnson október 19-én kezdeményezte Tusknak küldött – egyet nem értését erőteljesen hangsúlyozó – levelében a kilépés halasztását. A brit miniszterelnök ezzel annak az ellenzéki kezdeményezésű, szeptemberben elfogadott törvénynek tett eleget, amely előírta, hogy ha a parlament október 19-ig nem fogadja el a brexit feltételeit rögzítő megállapodást, és a megállapodás nélküli brexitre sem ad felhatalmazást, a kormánynak kezdeményezni kell az EU-nál a kilépés halasztását három hónappal.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 884
szavazógép
2019-10-30: Világfigyelő - :

Magyarország a keresztényüldözés ellen

Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten. A magyar–orosz csúcstalálkozó alkalmából Magyarországra látogató közel-keleti keresztény egyházi vezetőkkel szervezett konferencia megnyitóján a tárcavezető kiemelte: szerdán Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, és Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó tárgyalásán fontos téma lesz a közel-keleti keresztény közösségek támogatása.
2019-10-30: Közélet - Nagy D. István:

Kormánypénz a Mikó felújítására

Múlt csütörtökön írta alá Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt a támogatási szerződést, mely révén a helyi fejlesztések országos programján keresztül nyolcmillió lej kormánypénz érkezik a Székely Mikó Kollégium épületkorszerűsítési munkálataira. A beruházás értéke 24 millió lej, a bukaresti juttatáson felüli összeget az önkormányzatnak kell biztosítania.