Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Rózsafüzérrel Sepsiszentgyörgy körül

2019. október 30., szerda, Közélet

Ferenc pápa októbert a rendkívüli misszió hónapjának hirdette, amelynek egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a keresztények az imádság erejével győzzék le a mai korra jellemző fáradtságot, beletörődő magatartást. Ennek a felhívásnak tettek eleget Sepsiszentgyörgy katolikus templomainak elöljárói, amikor október 23–27. között megszervezték a Rózsafüzérrel a város körül zarándoklatot. A zarándoklatot a város lelki megújulásáért ajánlották fel, a családokért, önmagunkért és a világ békéjéért.

  • Fotó: Hajdú János
    Fotó: Hajdú János

Az egyházi vezetők mellé felsorakoztak a hívek, akik a belvárosi Szent József-templomtól indultak „körbekeríteni a várost imával”, ahogyan Szabó Lajos kanokok-plébános fogalmazott. A rendezvény ugyanide tért vissza vasárnap hálát adni a kapott kegyelmekért. A résztvevők az este kezdődő szentmisék után rózsafüzérrel a kézben, hármas sorokban, mintegy élő imaláncot alkotva járták be a várost egyik templomtól a másikig, összesen tíz kilométeres körzetben. A Mária, világ királynője, a Szent Gellért, a Szent Benedek és a Krisztus Király templomok voltak a zarándoklat állomáshelyei, amely a Szűzanya tiszteletére és közbenjárását kérve történt a rózsafüzér hónapjában.

A Krisztus Király-templomban vasárnap este az ünnepi szentmise prédikációjában a missziók kapcsán többek között három gondolatot pakoltak a jelenlevők tarisznyájába útravalónak: Isten hívott meg minket, és vissza kell találnunk a meghívás forrásához, Jézushoz. Meghívásunk alapja az örömhír; hithirdetőnek kell lennünk itthon, a családban, a munkaközösségben egy mosollyal, jó szóval, bátorítással – életté kell válni és kimenni a templomon kívülre. Meg kell őriznünk a reményt, hogy Isten mindig mellettünk van, sosem hagy el – legyünk a remény csillagai!

Dávid György plébános a közelgő november elsejére, mindenszentek ünnepére való tekintettel kérte a szülőket, hogy őrizzék meg tisztán a kereszténységüket, ne alacsonyítsák le, ne engedjék, hogy gyerekeiknél, az óvodákban, iskolákban a kelta eredetű halloween hódítson teret. Hajdú János főesperes hálát adott, hogy az égi édesanya, a Boldogságos Szűzanya segítségét kérve imádkozhattak a világ békéjéért, Sepsiszentgyörgyért, családjainkért, azért, hogy balesetmentesen lezajlott a rendezvény, és példát adva hitvallást tehettek.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 608
szavazógép
2019-10-30: Közélet - Iochom István:

Osztalék a nadrággyártól (Kézdivásárhely)

A kézdivásárhelyi önkormányzat legutóbbi ülésén a városatyák többek között a többségi német tőkéjű New Fashion Rt. múlt évi profitjának az elosztását is jóváhagyták.
2019-10-30: Pénz, piac, vállalkozás - :

Több mint 770 kilométer megyei és helyi út került rehabilitálásra vagy korszerűsítésre most európai alapokból (Sajtóközlemény, 2019 október 30.)

Regionális Operatív Program – REGIO keretén belül benyújtott pályázatok által felújított utainak képe a Központi Régióban