Nem cseréli le Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) kormányalakítással megbízott elnöke azt a három miniszterjelöltet, akik a parlamenti meghallgatás alkalmával nem kapták meg az illetékes szakbizottságok támogatását beiktatásukhoz.
A kormányfőjelölt ezt a tegnapi bizottsági meghallgatások után jelentette ki, arra hivatkozva, hogy mindhárom jelölt esetében politikai, nem pedig szakmai döntés született. Orban rámutatott: jelöltjeit csak azok a szakbizottságok szavazták le, ahol a – 2016-os választások óta kormányon lévő, most ellenzékbe kényszerülő – Szociáldemokrata Párt törvényhozói vannak többségben. A parlamenti szakbizottságok véleményezése ajánlás jellegű, és a kormányfőjelölt döntésétől függ, hogy lecseréli-e a jelöltet. Az új NLP-kormány hétfőn járul bizalmi szavazásra a parlament elé, Orban tegnap esti bejelentése szerint megvan a kormány beiktatásához szükséges 233 szavazatuk, de „az esetleges hiányzásokat és dezertálásokat kivédendő”, folytatják a tárgyalásokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.