Előrehozott választások az Egyesült Királyságban

2019. október 31., csütörtök, Világfigyelő

Megszavazta kedd este a londoni alsóház a konzervatív párti kormány indítványát az előrehozott parlamenti választás kiírásáról. Ha a törvénytervezetet a felső kamara, a Lordok Háza is jóváhagyja, ami biztosra vehető, az Egyesült Királyságban a kormány indítványa alapján december 12-én tartják a választást.

Az alsóház hétórás vita után, harmadik olvasatban 438–20 arányban hagyta jóvá a javaslatot. Ez a szavazatarány arra vall, hogy számos ellenzéki képviselő tartózkodott. Közvetlenül a végszavazás előtt a képviselők elutasították a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt módosító javaslatát, amelyben december 9-i választási időpont szerepelt.

Boris Johnson miniszterelnök előzőleg háromszor próbálkozott az előrehozott választás kiírásának alsóházi elfogadtatásával parlamenti határozat formájában, mindháromszor sikertelenül. A következő választás a parlament mandátumának hosszát öt évben rögzítő, 2011-ben kelt brit törvény értelmében 2022-ben lett volna esedékes. A törvény alapján kétharmados támogatásra – a jelenlegi létszám alapján 434 voksra – lett volna szükség az alsóházban ahhoz, hogy parlamenti határozattal ki lehessen írni az előrehozott választást. Ez elengedhetetlenné tette, hogy a Munkáspárt is megszavazza a javaslatot. A Labour azonban eddig rendre elzárkózott Boris Johnson indítványának elfogadásától, azzal az elsődleges érvvel, hogy a választás előtt ki kell zárni a brit EU-tagság megállapodás nélküli, rendezetlen megszűnését. Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője azonban az árnyékkormány keddi ülése után bejelentette: mivel az Európai Unió előző nap beleegyezett a brexit elhalasztásába három hónappal, megszűnt a rendezetlen kilépés veszélye, és így teljesült a Munkáspárt által szabott feltétel. Kedden a kormány törvénytervezet formájában terjesztette ismét a ház elé az indítványt, és ennek jóváhagyásához egyszerű többség is elég volt. A sors fintoraként azonban ezúttal megvolt a kétharmados többség is, sőt, azt néggyel meg is haladta a támogató voksok száma.

A kedd esti alsóházi jóváhagyás után a tervezet a Lordok Háza elé kerül, amelynek szintén mérlegelnie kell az indítványt és a felsőházi tagok részéről esetleg felmerülő módosító javaslatokat. Teljesen valószínűtlen azonban, hogy a felső kamara bármiféle módon késleltetné az előrehozott választásról szóló indítvány végleges jóváhagyását, és a javaslat II. Erzsébet királynő ugyancsak formalitásnak tekinthető jóváhagyása után a hét végéig törvényerőre emelkedhet.

A Downing Street már a szavazás előtt tényként közölte, hogy Boris Johnson semmiféleképpen nem fogja a választások előtt újraindítani a brexit halasztásának kezdeményezése után leállított ratifikációs folyamatot. Mint ismert, Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnöke hétfőn jelentette be, hogy az EU-ban maradó 27 tagország jóváhagyta a brexit halasztását kezdeményező brit indítványt. A halasztás 2020. január 31-ig terjedhet. Boris Johnsont az az ellenzéki kezdeményezésű, szeptemberben elfogadott törvény kényszerítette a brexit halasztásának kezdeményezésére, amely előírta, hogy ha a parlament október 19-ig nem fogadja el a brexitmegállapodást és a megállapodás nélküli brexitre sem ad felhatalmazást, a brit kormányfőnek kérnie kell az EU-nál a kilépés halasztását 2020. január 31-ig. Mivel aznapig egyik feltétel sem teljesült, Johnson a törvény alapján 19-én éjjel – egyet nem értését erőteljesen hangsúlyozó – levélben értesítette Donald Tuskot arról, hogy London a brexit halasztását kéri. A halasztási döntés elfogadásáról Tusknak küldött újabb levelében a brit kormányfő azt írta: attól tart, hogy a mostani brit parlament soha nem fogja ratifikálni az EU-val elért brexitmegállapodást mindaddig, amíg módjában áll a kilépés további halasztása. Boris Johnson közölte: emiatt kezdeményezte az előrehozott választások kiírását decemberre, egy olyan új parlament megválasztása végett, amely képes a brit alkotmányos normáknak megfelelően rendezni ezt a kérdést. A halasztás uniós jóváhagyása nélkül az Egyesült Királyság az addigi brexithatárnapon, vagyis csütörtökön megállapodás nélkül kilépett volna az EU-ból.

A brit választási törvény szerint a parlamentet a választás időpontja előtt 25 munkanappal kell feloszlatni. Ez azt jelenti, hogy a parlamentet várhatóan november 6-án oszlatják fel, és akkor kezdődik hivatalosan a választási kampány. Nagy-Britanniában 1923-ban tartottak legutóbb parlamenti választást decemberben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2019-10-31: Világfigyelő - :

Magyarország Nyugat és Oroszország együttműködésében érdekelt (Vlagyimir Putyin Budapesten)

Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután tegnap Budapesten tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Oroszország fontos partnernek tekinti Magyarországot az Európába irányuló gázszállításban – hangsúlyozta az orosz elnök, kiemelve: már több éve működik a két ország közötti együttműködést a legmagasabb szinten lehetővé tevő mechanizmus, amely sikeres, főleg a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok tekintetében.
2019-10-31: Világfigyelő - :

Magyar vétó a NATO-ban

Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen tegnap Budapesten.