Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

KormányprogramEllentmondásos tervek

2019. november 6., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Több, az előző szociáldemokrata kormány által bevezetett gazdasági-pénzügyi intézkedés átszabását, sőt egyes esetekben a törlését vetíti elő a kedden hivatalba lépett Ludovic Orban vezette liberális kabinet programja. Az önkormányzatokat, állami vállalatokat érintő elképzeléseken túl az új kormány pár, a magánszférát érintő elképzelést is felvázolt. A tervek szerint kitartanak az egykulcsos adó mellett, de el szándékoznak törölni a két évvel ezelőtt bevezetett megosztott áfafizetést, az üzemanyagokra kirótt többletilletéket, valamint a részmunkaidő többletadózását, illetve módosítanák a hírhedt 114-es rendeletet. Az előrevetített elképzelésekről Édler Andrást a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét is megkérdeztük, aki a látszat ellenére nem bízik abban, hogy az új kormány vállalkozóbarát, a magánszférát segítő gazdaságpolitikát folytat.

  • Édler András kamaraelnök – nem sok jót vár a kkv-szektornak. Ferencz Csaba felvétele
    Édler András kamaraelnök – nem sok jót vár a kkv-szektornak. Ferencz Csaba felvétele

Mint ismert a felsoroltak közül több intézkedés már a bevezetésekor felháborodást szült a magánszférában, így például a részmunkaidős alkalmazottak utáni befizetések rendszere. A kamaraelnök szerint a kormányprogramban felsoroltak közül ennek eltörlése az egyik olyan elképzelés, amit értékelni lehet, hiszen több kis- és középvállalkozásnak okozott fejtörést, és vélhetőleg az államkassza szempontjából sem hozta meg a várt eredményt. Szintén elégedetlenséget okozott az építőiparra vonatkozó – a 114-es rendelet hatására bevezetett – adókedvezmény-csomag, amely hátrányos helyzetbe hozott más ágazatokat. A háromszéki kereskedelmi kamara ez ügyben beadvánnyal is fordult idén februárban a kormányhoz, illetve a Kovászna megyei honatyák segítségét is kérték abban, hogy a háromezer lejes bruttó minimálbér bevezetésével párhuzamosan életbe lépett járulékfizetési kedvezményeket a teljes kis- és középvállalkozási szférára terjesszék ki.

A kezdeményezők szerint a vállalkozók kérték fel őket, hogy lépjenek ez ügyben, mivel igazságtalannak tartják, hogy a döntéshozók előbbre valónak tekintik az építőipart más ágazatoknál, hiszen a munkaerőhiány nem csak azt az ágazatot sújtja. Édler András arra hívta fel a figyelmet, hogy az Orban-kabinet ugyan tervezi a rendelet kiigazítását, de például az építkezési ágazatban előírt minimálbér és a kedvezmények kérdése nem szerepel, mint módosítandó előírás a dokumentumban. Pedig ezek az előírások a kedvezményezett építőiparban, illetve a beruházások terén is zavart okoztak, és oda vezettek, hogy a közberuházások is megakadtak, mivel a munkáltatók a bérezés tekintetében teljesíthetetlen feltételekbe botlottak. Meglátása szerint a jogszabállyal kapcsolatos elképzelések között nem talált olyat, ami különösebben kedvezzen a kis- és középvállalkozásoknak. Az elnök ugyanakkor a pozitív tervek közé sorolta, hogy az egységes, egykulcsos adózáshoz nem szándékszik hozzányúlni a kormány.

Édler András ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a papírra vetett elgondolások még semmilyen garanciát nem jelentenek. A magánszféra szempontjából aggodalomra ad okot, hogy Ludovic Orban miniszterelnök olyan, a szociáldemokrata kormány által hozott intézkedések visszavonását is előrevetítette, melyek kifejezetten liberális jellegűek, és amelyek a vállalkozásoknak, vagy bizonyos húzóágazatnak minősülő tevékenységeknek kedveznek – így például az IT szektorra vonatkozó adókedvezmények. A program egy nagy hiányossága továbbá, hogy nem igazán lelhető fel benne olyan intézkedés, amellyel az általános munkaerőhiány problémáját célozná meg.

Általánosságban véve az Orban-kabinet programja nem igazán tekinthető kedvezőnek a magánszféra tekintetében. Túl sok optimizmusra a javasolt kormányszerkezet sem ad okot, több egymástól eléggé távol álló területet vontak össze egy minisztérium szárnyai alá, az üzleti szféra, illetve a gazdaságpolitika irányításra ez kimondottan igaz, ami kérdésessé teszi, hogy mennyire szándékoznak komolyan foglalkozni például a kis- és középvállalkozásokkal. Továbbá fontos szempont, hogy a kormány megbízatása egy évre szól, így nagy eséllyel inkább a választókra fognak koncentrálni, és a populista döntések irányában mozdulnak el, ami a magánszférának sok esetben nem tesz jót.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 701
szavazógép
2019-11-05: Közélet - :

Jogosítvány nélkül, lopott autóval balesetezett

Hatvannapos hatósági felügyelet alá helyeztek egy 23 éves csernátoni fiatalembert, akinek nevére három bűncselekményért indított eljárást hétfőn a kézdivásárhelyi ügyészség.
2019-11-06: Pénz, piac, vállalkozás - :

A költségvetés végrehajtása

Többet költünk, mint amennyit terveztünk és kevesebb bevételt valósítunk meg – mondta egy televíziós műsorban az állami költségvetésről Ionuț Dumitru.