Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Nemzet Művésze díjBodor Ádám és Czakó Gábor kapta az elismerést

2019. november 6., szerda, Magazin

Bodor Ádám és Czakó Gábor írók nyerték el a Nemzet Művésze díjat – jelentették be tegnap a Pesti Vigadóban. A Nemzet Művésze díjat öt évvel ezelőtt alapította a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére az Országgyűlés, így már hatodik alkalommal adhatják át a magyar művészeti élet legmagasabb rangú elismerését – emlékeztetett a díjátadón mondott köszöntőjében az MMA elnöke.

  • Bodor Ádám (középen), Kásler Miklós (jobbról) és Vashegyi György a tegnapi átadóünnepségen a Pesti Vigadóban. Fotó: MTI / Máthé Zoltán
    Bodor Ádám (középen), Kásler Miklós (jobbról) és Vashegyi György a tegnapi átadóünnepségen a Pesti Vigadóban. Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Vashegyi György hangsúlyozta: a Nemzet Művésze díj várományosait nem öncélú érdek vagy magamutogatás vezérli; őszinte alázattal tanítják a nemzetet, nyújtják át bölcsességüket, teszik közkinccsé tehetségüket.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta: a magyar nemzet fennmaradásának záloga az volt, hogy táplálkozni tudott ősei hagyományaiból, a kereszténységből és Európa kultúrájából. Mint hozzáfűzte, a magyar irodalom azért játszott rendkívüli szerepet a magyar nemzet történetében, mert mindig a magyar emberek életszemléletét, világlátását, törekvéseit fejezte ki. Ezúttal is két nagyszerű irodalmár veheti át a Nemzet Művésze díjat, amely nemcsak a kormány nagyrabecsülését, hanem az olvasóközönség tiszteletét és szeretetét is kifejezi – méltatta a díjazottakat Kásler Miklós.

Bodor Ádám Kossuth-díjas író az abszurd stíluselemekkel átszőtt, a kortárs magyar irodalmat gyarapító szépírói életműve elismeréseként vehette át a Nemzet Művésze díjat az emberi erőforrások miniszterétől és az MMA elnökétől. Bodor Ádám elmondta: az elismerés mérföldkő alkotói pályáján, még akkor is, ha életútja vége felé részesült benne, a Nemzet Művésze díjra ezért „egy boltív záróköveként” tekint. Az író köszönetet mondott a sorsnak, amiért Erdélyben született és élte le élete felét, mert ez a természeti, történelmi, etnikai és kulturális sokszínűségéről ismert vidék rengeteget adott számára.

Czakó Gábor Kossuth-díjas író a magyar irodalmat gyarapító szépírói életműve elismeréseként, nyelvrégészeti tevékenységéért és a humanista gondolkodás tanításának megbecsüléseként nyerte el a Nemzet Művésze díjat. Czakó Gábor az elismerés átvétele után mély meghatottságát fejezte ki, köszönetet mondva feleségének is, aki elmondása szerint társként segítette az életben és az alkotásban is.

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja. A díj a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet alkotóinak adományozható. A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 557
szavazógép
2019-11-06: Sport - Tibodi Ferenc:

Első a Nagy Mózes SK, második a Sepsi ISK (Kosárlabda)

Az elmúlt hét végén Jászvásáron rendezték meg az U16-os lány kosárlabda-bajnokság egyik teremtornáját, amelyen a házigazda Unirea ISK mellett részt vett a VSK Csíkszereda, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK és a megyeszékhelyi Sepsi ISK csapata. A torna nyitómeccsén a sepsiszentgyörgyi lányok 64–60-ra győzték le a helyi együttest, majd a Nagy Mózes SK 49–31 arányban múlta fölül a csíkszeredaiakat.
2019-11-06: Magazin - :

Portréfilm készült Wittner Máriáról

Wittner Mária a saját szenvedésein, az 1956-ban tett tanúságtételén, harcán keresztül, majd a rendszerváltás utáni tevékenységével hozzájárult ahhoz, hogy ma Magyarország független ország legyen – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten az 1956-os halálraítéltről készített film beharangozóján Wittner Mária jelenlétében.