Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Labdarúgás, Bajnokok LigájaNyolcgólos mérkőzés Londonban

2019. november 7., csütörtök, Sport

Az Ajax 4–1-re vezetett Londonban a Chelsea ellen, a mérkőzés mégis döntetlennel zárult a Bajnokok Ligája negyedik csoportkörében. A Salzburg idegenben szerzett pontot a Napoli ellen, míg a Slavia Praha meglepetésre ikszelt a Barcelona vendégeként.

Az Ajax meglepetésre és szerencsével az 55. percben már három góllal vezetett, viszont a házigazda Cézar Azpilicueta góljával kezdett felzárkózni, majd Jorginho második tizenegyesével már egygólosra csökkentette a hátrányát. A büntetőrúgás előtt két amszterdami, Daley Blind és Joël Veltman is megkapta második sárga lapját, a kettős emberelőnyben lévő Chelsea gyorsan egyenlített, azonban a hajrában nem tudott újra betalálni, így meg kellett elégednie az egy ponttal.

A Salzburg döntetlent ért el a Napoli vendégeként úgy, hogy a nápolyi csapat mezőnyfölényben játszott, viszont hiába dolgozott ki rengeteg gólhelyzetet, ezek közül csak egyet tudott értékesíteni. A veszélyesen kontrázó osztrák együttesben Szoboszlai kezdőként végig a pályán lehetett, a magyar válogatott játékos a középpályán labdabiztos volt és jól irányított. Erling Braut Haaland ismét gólt szerzett, ezzel ő az első tinédzser, aki első négy BL-meccsén kivétel nélkül eredményes tudott lenni.

A Barcelona az erőviszonyoknak megfelelően végig irányította a mérkőzést a Slavia Praha ellen, azonban a cseh együttes rendkívül fegyelmezetten védekezett, így a katalánoktól elszenvedett egygólos hazai vereséget követően idegenben pontot szerzett. Az Internazionale hiába vezetett a szünetben 2–0-ra vendégként, a házigazda Borussia Dortmund fordítani tudott a marokkói védő, Asraf Hakimi két góljának és Julian Brandt találatának köszönhetően. A kvartettet a Barcelona vezeti a Dortmund előtt, amelytől három ponttal van lemaradva az olasz együttes.

Eredmények, csoportkör, 4. forduló: * E-csoport: SSC Napoli–Salzburg 1–1 (gólszerzők: Lozano 43., illetve Haaland 11. – tizenegyesből), FC Liverpool–Genk 2–1 (gsz.: Wijnaldum 14., Oxlade-Chamberlain 53., illetve Samata 41.) * F-csoport: Borussia Dortmund–Internazionale 3–2 (gsz.: Hakimi 51., 77., Brandt 64., illetve Martinez 5., Vecino 40.), FC Barcelona–Slavia Praha 0–0 * G-csoport: Olympique Lyon–Benfica 3–1 (gsz.: Andersen 4., Depay 33., Traore 89., illetve Seferovic 76.), Zenit–RB Leipzig 0–2 (gsz.: Demme 45+5., Sabitzer 63.) * H-csoport: Chelsea–Ajax Amsterdam 4–4 (gsz.: Jorginho 4. – tizenegyesből, 71. – tizenegyesből, Azpilicueta 63., James 74., illetve Abraham 2. – öngól, Promes 20., Kepa 35. – öngól, Van de Beek 55.), Valencia–Lille 4–1 (gsz.: Parejo 66. – tizenegyesből, Soumaoro 82. – öngól, Kondogbia 84., Torres 90., illetve Osimhen 25.). (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 701
szavazógép
2019-11-07: Sport - Tibodi Ferenc:

Az Artego legyőzésével továbbjuthat a Sepsi-SIC (Női kosárlabda, Európa-kupa)

A két győzelemmel és egy vereséggel csoportmásodik Sepsi-SIC ma 19 órától a hibátlan mérleggel rendelkező lengyel Artego Bydgoszcz csapatát fogadja a női kosárlabda Európa-kupa 4. fordulójában. Egy esetleges hatpontos sikerrel a zöld-fehérek átveszik az E-csoportban a vezetést és nagy valószínűséggel továbbjutottak a sorozat kieséses szakaszába.
2019-11-07: Sport - :

Felmentették a bundavád alól (Kerékpározás)

Tisztázták a bundavád alól, így nem kell börtönbe vonulnia Alekszandr Vinokurov olimpiai bajnok országúti kerékpárosnak és az ötkarikás bronzérmes orosz Alekszandr Kolobnyevnek – jelentette be kedden a Liege városi ügyészség.