KerékpározásFelmentették a bundavád alól

2019. november 7., csütörtök, Sport

Tisztázták a bundavád alól, így nem kell börtönbe vonulnia Alekszandr Vinokurov olimpiai bajnok országúti kerékpárosnak és az ötkarikás bronzérmes orosz Alekszandr Kolobnyevnek – jelentette be kedden a Liege városi ügyészség.

  • Fotó: Getty Images
    Fotó: Getty Images

A két korábbi versenyzőt azzal vádolták meg szeptemberben, hogy Vinokurov 150 ezer eurót fizetett Kolobnyevnek azért, hogy utóbbi engedje át neki a győzelmet a 2010-es Liege-Bastogne-Liege belgiumi viadalon, amely egyike az öt legnagyobb presztízsű egynapos versenynek. A vádak alapján mindketten akár hat hónapos börtönbüntetést is kaphattak volna, emellett az ügyészség szeptemberi indítványa alapján Vinokurov 100 ezer, míg Kolobnyev 50 ezer eurós pénzbírságra is számíthatott volna. Az eljárás idejére az ügyészség 150 ezer eurót zárolt Kolobnyev számlájáról, aki a 2008-as pekingi játékokon végzett harmadikként, emellett két világbajnokságon is ezüstérmes volt. Vinokurov 2006-ban a Vuelta a Espanán győzött, 2003 és 2010 között négy szakaszt nyert a Tour de France-on. Vérdopping miatt 2007-ben kétéves eltiltást kapott, ezután viszont győzött a 2012-es londoni olimpia országúti mezőnyversenyében. Jelenleg sportigazgatóként dolgozik az Asztanánál, amelyben pályafutása jelentős részében versenyzett. Emellett Ironman-viadalokon szerepel, szeptember elején a 45–49 éves korosztályban világbajnok lett az úgynevezett fél Ironmanen Nizzában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2019-11-07: Sport - :

Nyolcgólos mérkőzés Londonban (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

Az Ajax 4–1-re vezetett Londonban a Chelsea ellen, a mérkőzés mégis döntetlennel zárult a Bajnokok Ligája negyedik csoportkörében. A Salzburg idegenben szerzett pontot a Napoli ellen, míg a Slavia Praha meglepetésre ikszelt a Barcelona vendégeként.
2019-11-07: Magazin - :

Kolozsváron újraélesztik a rendezvényt (Az Európai Színházi Unió fesztiválja)

Tizenegy év kihagyás után Kolozsváron éled újra november második felében az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiválja – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Tompa Gábor kolozsvári színházigazgató, az UTE elnöke.