Nem építi meg mosógépgyárát a németországi Bosch vállalat a Hunyad megyei Piskitelepen, amely így elesik több mint 110 millió eurós befektetéstől és 700 munkahelytől – tudatja a Maszol hírportál.
Irenne Wagner marketingigazgató elmondása szerint a cég a gazdasági feltételek és az erre épített eladási tervek miatt döntött a visszalépésről. Úgy látják, hogy nincs szükség további gyártóegységre, a Bosch 22 európai gyára eleget tud tenni a keresletnek. Az eredeti tervek szerint a gyártást már idén el kellett volna kezdeni Piskin, ám az ígért kormánytámogatás folyamatosan elmaradt. Az utóbbi években több hasonló nagyberuházás is meghiúsult Romániában, a BMW például Debrecent választotta egymilliárd eurós gyárának megépítéséhez a jobb infrastruktúra, a kiszámíthatóbb politika és a gazdasági stabilitás miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.