Támogatják a nyelvtanulást Kárpátalján

2019. november 8., péntek, Világfigyelő

A magyar kormány azzal, hogy Kárpátalján támogatja az ukránok magyar és a magyarok ukrán nyelvtanulását, a két nemzet barátságának, jószomszédi kapcsolatainak erősödését és a két ország megromlott államközi viszonyának javulását is szeretné elősegíteni – jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos az ötödik magyar nyelvkurzust lezáró oklevélátadó ünnepségen tegnap Beregszászon.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában tartott rendezvényen mondott köszöntőjében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos örvendetesnek nevezte, hogy továbbra is igen nagy az érdeklődés Kárpátalja többségi lakossága körében a magyar nyelv iránt. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a 2016-ban a magyar kormány támogatásával indult magyar nyelvi kurzusokra több mint húszezren jelentkeztek – tette hozzá, megjegyezve, hogy a kárpátaljaiak mindennapi életében Magyarország fontos szerepet tölt be, hiszen az ország számukra az Európai Unió kapuja.

A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy a most befejeződött ötödik ingyenes magyar nyelvtanfolyamra több mint háromezren jelentkeztek, s közülük 1732-en tettek sikeres záróvizsgát. Kiemelte, a magyar kormány, bizonyítandó, hogy jó kapcsolatokra törekszik Ukrajnával, gesztuspolitikai lépésként idén támogatta ukrán nyelvi kurzus beindítását kárpátaljai magyarok számára, hogy elősegítse körükben az államnyelv elsajátítását. Jelezte, erre a kurzusra ötszázat meghaladó számban iratkoztak be, és több mint négyszázan vehetik át a sikeres elvégzést tanúsító oklevelet. Egyúttal bejelentette, hogy jövőre folytatódnak a nyelvtanfolyamok, amelyek iránt máris nagy az érdeklődés.

Grezsa István megköszönte és elismerését fejezte ki a nyelvtanfolyamot elvégzőknek, hogy – mint fogalmazott – jelentkeztek a világ egyik legnehezebben elsajátítható nyelvének kurzusára.

Az MTI érdeklődésére Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője, a magyar nyelvtanfolyamok koordinátora kifejtette, idén Kárpátalján kívül Kijevben egy és Ivano-Frankivszkban három, a magyart mint idegen nyelvet tanuló csoport indult, míg Kárpátalja 10 járásának 37 településén 77 oktatóval folyt a magyar nyelv oktatása. Azt is elmondta, hogy a legfiatalabb tanuló öt, a legidősebb pedig 82 éves volt, és a résztvevők között voltak közgazdászok, könyvelők, orvosok, jogászok, tanárok, iskolások, egyetemi hallgatók, mérnökök, vállalkozók. Jelezte, a magyarok számára indított ukrán kurzus résztvevőinek többsége iskolai tanuló volt, akik az emelt szintű érettségire készülve tökéletesítették ukrán nyelvismeretüket az ukrajnai iskolai nyelvoktatásban alkalmazottnál jóval hatékonyabb módszernek köszönhetően.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 768
szavazógép
2019-11-08: Világfigyelő - :

Erdogan Budapesten

Törökország stratégiai partnere Magyarországnak a biztonság és a migráció kérdésében is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: a magyar külpolitikai gondolkodás abból indul ki, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt.
2019-11-08: Világfigyelő - :

Rendőri védelmet kapott egy olasz holokauszttúlélő szenátor

Két csendőr kíséri a nap huszonnégy órájában Liliana Segre olasz szenátort, holokauszttúlélőt, miután célpontja lett egy újfasiszta csoportnak – jelentette az olasz sajtó tegnap. Az állandó védelmet Milánó prefektusa rendelte el Liliana Segre biztonsága védelmében.