A budapesti Magyar Nemzeti Táncegyüttes Élő Tánc-Archívum elnevezésű sorozata két előadásával, a Kalotaszeg és a Mezőség című műsorral kezdődött tegnap este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban a 31. Népzene- és Néptánctalálkozó. A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében rendezett találkozó ma a Sepsi Arénában folytatódik, ahol reggeltől estig minden korosztály megtalálhatja a kedvére való programot.
Az Élő Tánc-Archívum sorozattal Martin György (1932–1983) táncfilmezéseinek útvonalát követi a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a sorozat tegnap bemutatott két előadását Zsuráfszky Zoltán, a társulat művészeti vezetője rendezte-koreografálta. A Bonchida és Türe, valamint belső-mezőségi falvak táncait bemutató műsorral a neves néptáncgyűjtő munkássága előtt tisztelegnek, a mezőségi dalok Kallós Zoltán gyűjtéséből származnak. Az együttes ma este az arénában lép színpadra Táncrapszódia című folklórelőadásával. A legtöbb fellépőt megmozgató mai program az Aprók bálja, ahol háromszéki gyermekegyüttesek mutatkoznak be, lesz legényesverseny és jótékonysági koncert muzsikus mesterekért, fellépnek hagyományőrzők Györgyfalváról és Gyimesből, a Nagyvárad Táncegyüttes bemutatja a Van mese című zenés, verses, táncos produkcióját, több kiadvány bemutatóját is ma tartják, a folyosón kézműves- és termékvásár, fotókiállítás várja az érdeklődőket, újdonság a népi divatbemutató. Tegnaphoz hasonlóan ma is táncházzal zárul a találkozó.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.