AsztaliteniszKovács hetedik a Top16-os versenyen

2019. november 11., hétfő, Sport

Szombaton és vasárnap az ifjúsági III-as korosztály legjobb tizenhat pingpongozója állt asztalhoz Konstancán, ahol a 9–10 évesek ranglistaversenyére került sor. A viadalon ott volt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK sportolója, Kovács Kristóf is, aki három győzelemmel és három vereséggel a hetedik helyen zárta a megmérettetést.

  • Kerekes Barnabás edző és tanítványa Kovács Kristóf
    Kerekes Barnabás edző és tanítványa Kovács Kristóf

Mint arról szombati lapszámunkban beszámoltunk, a céhes városbéli fiú a giurgiui Vlad Simával, a mangaliai Rareș Șerbannal és a mioveni-i Daniel Simával került egy négyesbe, s innen próbált felállni a dobogóra. A versenykiírás szerint a négy négyes csoport két legjobb asztaliteniszezője az első nyolc között, míg a harmadik és a negyedik helyezett a 9–16 között folytatja a megmérettetést. Kristóf a selejtezőkörben 3–0-ra kapott ki Vlad Simától, s ugyancsak 3–0-lal verte Rareș Șerbant és Daniel Simát. Két győzelmének és mindössze egy vereségének köszönhetően második lett csoportjában, és így felkerült a nyolcas főtáblára. Itt az első ellenfele a későbbi bronzérmes bukaresti Alexandru Istrate volt, akitől 3–0-s vereséget szenvedett. Az 5–8. között következett a szintén fővárosi Alexandru Iordan, és Kovács ezúttal 3–1-re kapott ki. A kézdivásárhelyi asztaliteniszező a 7. helyért kiírt párharcot a ploiești-i Matei Eparu ellen vívta: Kristóf jól kezdte a meccset, hiszen gyorsan elhúzott 2–0-ra, ám ellenfele egyenlített, de a döntő játszmát a háromszéki fiúnak sikerült behúznia, és végül a hetedikként fejezte be a konstancai Top16-os versenyt. Kerekes Barnabás edző érdeklődésünkre elmondta, hogy elégedett tanítványa eredményével, hiszen sikerült megtartania a viadal előtti pozícióját.

A végeredmény: 1. Rákoczi Patrick, 2. Vlad Sima, 3. Alexandru Istrate, 4. Mircea Chiriță, 5. Alexandru Iordan, 6. Alex Hasmasan, 7. Kovács Kristóf, 8. Eparu Matei...

A kézdivásárhelyi asztaliteniszezők a hétvégén pihennek, következő versenyük a Dobolyi Aladár Emlékverseny negyedik kiírása lesz, ahol november 23–24-én a 9–10, a 11–12 és a 13–15 éves gyerekek mérik össze tudásukat, felkészültségüket. (tif)

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1296
szavazógép
2019-11-11: Sport - :

Orbán Norbert Román Kupa-győztes (Birkózás)

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolójának, Orbán Norbertnek sikerével ért véget az ifjúsági I-es birkózók Román Kupa-viadala a 65 kg-os súlycsoportban. Rajta kívül az MSK-s Fazakas Szidónia is felállhatott a dobogóra, hiszen bronzérmes lett.
2019-11-11: Közélet - Fekete Réka:

Egy kicsit másként és jóval többen (31. Népzene- és néptánctalálkozó)

Egy közepes méretű falu lakosságát népi viseletbe lehetne öltöztetni azzal a sok szoknyával, inggel, priccses nadrággal, csizmával és a többi ruhadarabbal, amennyit szombaton felvonultattak a táncos lábú kicsik és nagyok a Sepsi Arénában, a muzsikus mesterekért tartott jótékonysági koncerten pedig szinte minden népi hangszer megszólalt Gyimestől Kalotaszegig és még azon túl is. A pénteken kezdődött sepsiszentgyörgyi 31. Népzene- és Néptánctalálkozó másodnapján reggeltől estig legalább hatszázan léptek színpadra és közel kétezren látták a produkciókat, amelyek az erdélyi népzenei és néptánchagyományok változatos világába vezették be a nézőket.