Ezt akkor szoktam mondani, amikor nem bírok a számítógéppel, mobiltelefonnal, videóval. Most 3,8 milliárd dollárból építettek egy részecskegyorsítót Svájc és Franciaország határán. Voltak, akik világvégével ijesztgették az embereket. De a világvége egyelőre bizonytalan időre elmaradt. Pedig sokan megnéznék. Nem tudom, miért csináltak ebből a bolhából, illetve szúnyogból ilyen nagy elefántot. A gyorsítóban tizennégy terraelektronvoltos (ez egy repülő szúnyog energiájának felel meg) protonnyalábokat ütköztetnek, közel fénysebességgel. Ez az ütköztetés úgy működik, ahogy a Duna Televízió péntek este Tőkés Lászlót Markó Bélával ütköztette. Nagy durranás nem lett belőle.
Csupán az óhaj, hogy ezután is akarnak rendszeresen ütközni. Az új hiperszuper szerkentyűvel viszont sok emberre ráijesztettek. Mert azért az embereknek van némi tapasztalatuk a tudomány áldásos hatásáról. Némelyek a fekete lyuktól félnek, bizonyosan a tapasztalat miatt, hogy van nekik egy otthon, és az mindent elnyel. Aztán meg az ilyen tévés ütköztetéskor a politikusok (fekete) lyukat beszélnek a hasunkba. Az ember csak részben fordította saját hasznára a tudomány és a technika áldásait. A leglátványosabb találmányok mindig a másik ember elpusztítását célozták. Az atomenergia békés célú felhasználását is addig tanulmányozták, hogy az atombomba mellett feltalálták a hidrogénbombát is. Az atomenergiát már nem is lehet békés célokra hasznosítani, mert ez ellen békésen tüntetnek a zöldek. Ha olyan sokan foglalkoznának az atomhulladék problémájának megoldásával, mint újabb fegyverek kifejlesztésével, akkor nem kellene annyi kőolajat és szenet elégetni, és nem eregetnénk a légkörbe annyi kén- meg szén-dioxidot, hogy aztán az üvegházhatás és a rossz levegő miatt sírdogáljunk. Az űrkutatást is azért fejlesztették olyan szédületes iramban, hogy a nagyhatalmak egymást kukucskálják az űrből, és ha zűr lesz, akkor eljuttassák bombáikat az ellenfél nyakába. Egy atomháborúban — hála a modern technikának — többszörösen is el lehetne pusztítani a Földet. Ha nem is nyer senki, de legalább mindenki veszít. Ha a kínaiak által feltalált puskaport nem az európaiak, hanem az amerikaiak használják hamarabb, és a hajózási technikában ők a jobbak, akkor lehet, hogy az amerikaiak fedezték volna fel Európát. És akkor a fehér ember csak rezervátumokban lenne jelen Európában. A feketék mellett viszont fehér embereket is elvittek volna oda rabszolgának. Valahogy nem használt a tízparancsolatbeli felszólítás, hogy szeresd felebarátodat, mint te magadat. A népek úgy szeretik egymást, mint a szlovákok a magyarokat, ahogy ez egy friss közvélemény-kutatásból kiderült. Az általuk utáltak közül a magyarok a legutáltabbak. Pedig a cigányokat sem szeretik. Nem csoda, ha a szlovák tanügyminiszter olyanokat mond, hogy jó lenne, ha a magyarok csak otthon beszélnének magyarul. Sólyom László magyar köztársasági elnök tiltakozott ez ellen. Most azt várom, magyar honfitársai hogyan fognak tiltakozni e tiltakozás ellen.