Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyRancz-Gyárfás Hanna a harmadik

2019. november 12., kedd, Közélet

Pénteken tartották meg Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága által meghirdetett 20. Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny döntőjét, melyen az erdélyi szakasz első két helyezettje, Simon Hanna Fatime, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum és Rancz-Gyárfás Hanna, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulója is jelen volt.

Húszan mérték össze szónoki tehetségüket. A verseny célja – ahogy azt a szervezők megfogalmazták –  a közéleti, szakmai, pedagógiai szerepekre való felkészítés, a komplex nyelvhasználat színvonalának emelése és a hagyomány­ápolás. A hivatalos megnyitó és a szokásos konferencia után került sor a szónokverseny első és második részére, a kötelező beszédek, illetve a rögtönzések előadására. „Soha ennyire magas színvonalú szónokversenyen nem voltam, amióta zsűrielnök vagyok” – mondta el a megmérettetés kiértékelőjén Kiss Róbert Richard Pulitzer-díjas újságíró, kommunikációs szakember, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. Az első helyet Hegyi Laura, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója nyerte el. A második helyen Antal Tünde, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatója végzett. Harmadik egy középiskolás, a kézdivásárhelyi Rancz-Gyárfás Hanna lett. Felkészítő tanára Nagy-Babos Tamás. Gratulálunk mindkettőjüknek.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 608
szavazógép
2019-11-12: Közélet - Fekete Réka:

Vesszen a sötét

Az Őrkő fölötti kis erdő tisztásán, tábortűz köré gyűlve énekelték a  sepsiszentgyörgyi Waldorf-óvodások tegnap délután a köreikben immár hagyományossá vált sötétségűző dalt, majd lámpásaikkal éltető fényt vittek az erdőszéli fák gyökeréhez, a bogarakhoz és – ahogy ők mondják – az erdei manókhoz.
2019-11-12: Közélet - Ferencz Csaba:

Kelengyés ládák üzenete (Festett bútorok a zabolai csángó múzeumban)

Majdminden székelyföldi tájegység festett hozományládája megcsodálható a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum legújabb kiállításán. A székely festett bútorokból összeállított kiállítás darabjait Domokos Levente restaurálta, a gyűjteményt Haszmann Pál Péter, a csernátoni múzeum nyugalmazott vezetője mutatta be.