Nagybacon községközpont a szokásos községi falunapok helyett nemzeti ünnepeinket s a településhez kapcsolódó történelmi és jeles eseményeket szokta megülni. Ebben az esztendőben lesz 130 éve annak, hogy hivatalosan is egyesült az erdővidéki nagyközség Bacon vizén inneni és túli része, mely bár egy települést alkotott, külön esperességhez, a Sepsi-, majd pedig az Udvarhelyszéki Telegdihez tartozott. Így viselte aztán hosszú időn át a Sepsi-Bacon, majd a Telegdi-Bacon nevet a mai község két része.
Nos, az ünnepi készülődés, a településszépítés eredménye a most felállított falukapu, valamint a Kisbacon felőli domboldalról a műút mellé vezetett Falusi borvíz csorgója, ahogyan ott mondják: köpűje (képünk). Simon András, a község új alpolgármestere vállalta a tervezést, a kőművesmunka ifj. Tókos Károly, a fafaragás pedig Bardocz István tehetségét dicséri. Mivel a borvízcsorgó mellett folyik le a hegyoldal vize, átereszt, terméskőből vízlefolyót is építettek. A kalciumban, magnéziumban és bikarbonátokban gazdag, bibarcfalvi típusú savanyúvíz hozama elégséges, higiénikus foglalata kizár minden szennyezést. A víz kémiai összetételét és orvosi javallatait is hamarosan kifüggesztik. Bardocz Csaba polgármester kérdésünkre elmondta, a munkálatot önerőből végezték, jövő esztendőben a hegyoldalban egykor működő Gecse-feredőt szeretnék felújítani. A hét végi ünnepségek szombati rendezvényeit a borvízcsorgó közelében lévő sportpályán tartják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.