Két hét szünet után kedd este ismét pályára lépett a KSE Futsal együttese, amely 2–0-ra győzte le a másodosztályos futsalbajnokság 7. körének zárómérkőzésén a Gyergyószentmiklósi Inter csapatát. A hibátlan mérleggel rendelkező céhes városbéliek idénybeli hetedik sikerükkel már 21 pontosak, és toronymagasan vezetik csoportjukat. A háromszéki együttesre szombaton újabb meccs vár, ezúttal idegenben, az ellenfél pedig a sereghajtó Marosvásárhelyi VSK pontlevonással büntetett gárdája lesz.
A hazai csapat óriási mezőnyfölényben játszott, s Gazda József tanítványai egymás után hagyták ki a kínálkozó lehetőségeket. A gólra a 15. percig kellett várni, amikor Damiannak sikerült megzörgetnie a vendégek hálóját (1–0). A szünetig nem változott az eredmény, s a térfélcsere után sem lankadt a kézdivásárhelyi együttes játékkedve. Ismét egymás után maradtak ki a háromszéki ziccerek, s a mérkőzés második és egyben utolsó találata a 28. percben született meg (2–0). Akkor Gáll volt eredményes. A kézdivásárhelyi együttes ez alkalommal a megszokottól eltérően kevesebb góllal nyert bajnokit, a végeredmény pedig egyáltalán nem tükrözi a játék képét. A KSE Futsal hozta a kötelezőt a Gyergyószentmiklósi Inter csapata ellen, még annak ellenére is, hogy kedd este a laszti sehogy sem akart bemenni a szerényebb játékerőt képviselő ellenfél kapujába.
Teremlabdarúgó II. liga, 7. forduló: KSE Futsal–Gyergyószentmiklósi Inter 2–0 (1–0) Kézdivásárhely, Kicsid Gábor Sportcsarnok, mintegy 150 néző. Vezette: Ionel Boharu Predescu (Buftea) és Roberto Florentin Gunciu (Popeşti-Leordeni). KSE Futsal: Farkas–Gáll, Gajdó, Păun, Damian (cserék: Bunduc, Pakucs, Barbócz, Mojzi, Faragó, Cirstian, Bakó, Gazda). Inter: Deák–Nagy, Țepeș, Hofman, Demeter (cserék: Portik, Szabó, Balogh, Gergely). Gólszerzők: Damian (15.), Gáll (28.).
A forduló további eredményei: Korondi Junior–Marosvásárhelyi VSK 14–4, Gyergyóremetei Kereszthegy–West Déva 7–2.
A tabella:
1. KSE Futsal 7 0 0 51–23 21
2. Kereszthegy 5 0 2 47–31 15
3. West Déva 4 0 3 48–31 12
4. Korondi Junior 1 1 5 37–46 4
5. Gyergyó 1 1 5 12–51 4
6. Marosv.* 2 0 5 34–47 0
* hat büntetőpont levonva
Az alapszakasz 8. fordulójának találkozói: pénteken 18.30 órától Gyergyószentmiklósi Inter–Gyergyóremetei Kereszthegy, szombaton 17 órától Marosvásárhelyi VSK–KSE Futsal, vasárnap 17 órától West Déva–Korondi Junior. (nagy, tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.