Stroke Center AlapítványSegítenek a betegeken

2019. november 25., hétfő, Közélet

Különböző neurológiai betegségek tünetegyütteseiről, valamint a rehabilitáció fontosságáról, lehetőségeiről tartottak ingyenes tájékoztatót érintetteknek és hozzátartozóiknak november 16-án a helyi Stroke Center Alapítvány szervezésében Sepsiszentgyörgyön. Mivel ezen a területen az egészségbiztosítási pénztár nem támogat állapotjavító programokat, az alapítvány célja, hogy pályázatok révén, a tájékoztatás mellett a térítésmentes terápiás foglalkozásokat is elindítsa.

  • Sepsiszentgyörgyi járóbeteg-rendelő – strokeközponttal fogják bővíteni. Albert Levente felvétele
    Sepsiszentgyörgyi járóbeteg-rendelő – strokeközponttal fogják bővíteni. Albert Levente felvétele

Kulcsár-Terza Réka, a szóban forgó alapítvány elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, programjuk lényege, hogy a Parkinson-kórban szenvedők, az agyvérzés miatt sérültek és az egyéb neurológiai tünetegyüttessel diagnosztizált betegek is pontos információt kapjanak arról, mit tehetnek állapotuk javításáért, a hozzátartozókat pedig hasznos tudással segítik abban, hogy a beteg életminőségén javítani tudjanak. A havi rendszerességgel zajló találkozókon személyes problémáikat is elmondhatják az érintettek a szakembereknek, és hamarosan ingyenes vizsgálati és terápiás lehetőségekre is sort kerítenek, amint sikerül támogatókat találni, de már az elmúlt hét végén is volt olyan eset, amikor az illető lehetőséget kapott arra, hogy a megyei kórházban soron kívül szakorvost keressen fel.

Egyre több a neurológiai érintettségű beteg, a rehabilitációt ellenben jelenleg nem támogatja az egészségbiztosítási pénztár, ezért kell civil szervezeti úton megteremteni a lehetőséget, hogy minél többen hozzájussanak a különböző terápiákhoz – mondotta Kulcsár-Terza Réka. Csapatukban dr. Hermány Imola neurológus szakorvos, Bakó Erika klinikai szakpszichológus, Kovács Attila gyógytornász és az alapítvány elnöke mint logopédus vesz részt a munkában, amit jelenleg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogat, a tevékenységi terület fejlesztéséhez további támogatókra számítanak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1546
szavazógép
2019-11-25: Közélet - Váry O. Péter:

Hősi halottak emlék nélkül

Székely határőrök a napóleoni háborúkban címmel tartott tartalmas előadást pénteken este dr. Csikány Tamás hadtörténész a Bod Péter Megyei Könyvtárban: mint kutatásaiból kiderül, a több mint két évtizedig tartó francia háborúkban több száz csíki és háromszéki székely vesztette életét, emlékük azonban feledésbe merült – nem tudunk arról, hol temették el őket, emlékművek sem jelölik hősi haláluk helyszínét, sőt, sok esetben nevüket sem őrizte meg az utókor.
2019-11-25: Közélet - :

Készülnek a télre

Beszerezte a szükséges csúszásgátló anyagot a Brassó Megyei Regionális Útügyi Igazgatóság, melynek feladata a megyénket átszelő országutak téli karbantartása.