KARATE. Szombaton Izvorani adott otthont az idei kadét, ifjúsági és U21-es korosztályú sportolók WKF román karatebajnokságának, amelyen 52 hazai egyesület 227 harcosa vett részt. A sepsiszentgyörgyi Shoto Team öt karatékával képviseltette magát a viadalon.
Kisgyörgy Hunor és Makó Csongor két-két megnyert és egy elvesztett meccs után a kisdöntőben harcolhatott, de mindketten kikaptak és az 5. hellyel vigasztalódtak. Raul Andrei már az első párharca után búcsúzott a versenytől, míg Solymosi Tamás (ifjúsági/76 kg) és Kisgyörgy Magor (U21/60 kg) végig jól küzdve megérdemelten szerzett bronzérmet.
KÉZILABDA. Az elmúlt hétvégén a megyeszékhelyi Szabó Kati Sportcsarnok adott otthon a kézilabda Rotiș-Nagy Gabriela Kupa tizenkettedik kiírásának. Az utánpótlástorna 2009-ben született lányoknak szólt, a viadalon pedig a Sepsi ISK négy csapata vett részt. A játék öröme mellett a tapasztalatszerzésen volt a hangsúly, a sportolók pedig nagy odaadással kézilabdáztak a nagyszámú és lelkes szurkolóközönség előtt.
KOSÁRLABDA. A Sepsi ISK U18-as lányegyüttese pénteken Alexandrián vendégszerepelt, ahol a korosztályos pontvadászat egy újabb teremtornáját rendezték meg. A Bordás Noémi Ágota irányította együttesünk két meccset játszott, mérlege pedig egy siker és egy vereség: Sepsi ISK–Nagyváradi Rookies 56–55 (csapatunk: Enyedi 2, Pánczél 3/3, Sztáncsuj, Csiszér 8, Kádár, Bocz 10, Ioachim 10/6, Tarczi 11, Tunyogi, Daragics 2, Nagy 6, Kanyó 4) és Sepsi ISK–Szatmárnémeti ISK 50–78 (csapatunk: Enyedi 8/6, Pánczél 4, Sztáncsuj, Csiszér 2, Kádár, Bocz 4, Ioachim 14/12, Tarczi 4, Tunyogi, Daragics R., Nagy 10, Kanyó 2). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.