Újabb jogerős ítéletben ismét négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték bűnpártolásért Alina Bicát, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) volt főügyészét. A rendőrség országos körözést adott ki ellene.
Tavaly Alina Bicának és több más hangzatos korrupciós ügy elítéltjének teremtett jogalapot az alkotmánybíróság a már kimondott jogerős ítéletek megkérdőjelezéséhez, amikor a szociáldemokrata kormány panaszának helyt adva megállapította, hogy a legfelsőbb bíróság éveken át szabálytalanul működtette öttagú bírói tanácsait. Bica – más elítéltekhez hasonlóan – elérte, hogy újratárgyalják ügyének fellebbviteli szakaszát, amelynek végén most ugyanazt az ítéletet hozta a legfelsőbb bíróság, mint első alkalommal.
Bica első alkalommal Costa Ricán próbált politikai menedékjogot szerezni, a perújítási „mentőöv” pedig akkor érkezett, amikor a román hatóságok kiadatási kérelme alapján már őrizetbe vették Costa Ricán. A volt főügyészt – aki ellen több másik büntetőeljárás is folyamatban van – akkor szabadon engedték, de nem tért vissza Romániába, úgyhogy továbbra is kétséges: sikerül-e érvényt szerezni az őt elmarasztaló ítéletnek. A román média úgy tudja: Bica most Spanyolországban tartózkodik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.