A parlament megteremtette a jogalapot ahhoz, hogy az erdészek halált okozó fegyverekkel járőrözhessenek, és használhassák is azokat: az erről szóló jogszabály-módosítást tegnap egyhangúlag szavazta meg a képviselőház.
Az erdészek fegyverviselésében egy tavaly januárban hozott kormányrendelet okozott zavart, amely megtiltotta számukra a hosszú csövű lőfegyverek használatát. A kormányrendelet által engedélyezett pisztolyok beszerzési eljárása viszont elhúzódott, így az erdészek védtelenek maradtak az egyre agresszívabb fatolvajokkal szemben.
November elején több ezer tüntető vonult utcára Bukarestben környezetvédő szervezetek felhívására, hogy a törvénytelen erdőirtások és az erdészek elleni egyre gyakoribb erőszak miatt tiltakozzon. A Greenpeace romániai szervezete szerint évente 20 millió köbméter fa tűnik el Románia erdeiből, holott a törvényesen kitermelhető mennyiség 18 millió köbméter.
Szeptember végén az erdész szakszervezet tagjai vonultak öt koporsóval és az erőszak áldozatává vált társaik nevét viselő keresztekkel a parlament elé, az erdészek jogköreinek bővítését, önvédelmi felszerelésük javítását követelve. Az utóbbi években több száz erdész szembesült halálos fenyegetéssel, hatan pedig életükkel fizettek, amikor illegális szállítmányokat próbáltak megállítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.