Mozgalmas az élet a gelencei napköziben

2019. november 29., péntek, Nyílttér

Gondolatébresztő, érdekes tevékenységeken, programokon vehettek részt a globális nevelési hét (november 18–22.) keretében a gelencei óvodások és óvodapedagógusok, körüljárva  a globális felmelegedés, klímaváltozás témakörét.

Szorgos kis kezek gyűjtögettek, szelektáltak, komposztáltak, takarítottak az ovi kertjében és újrahasznosítottak, aztán pedig érdeklődő figyelemmel kísérték a Zöld Nap Egyesület bemutatóját, kifejtve véleményüket is. Ámulattal töltötte el a kisgyermekeket, hogy milyen érdekes, esztétikus játékokat, hangszereket, díszeket, lámpásokat készíthetnek egy-egy eldobásra ítélt konyhai, háztartási hulladékból, mint a sajtosdoboz, joghurtosdoboz, befőttesüveg, újságpapír stb. Imádták az általuk készített hintázó mackót, zörgőt, csörgőt. A hét végére – úgy gondolom – minden kis ember megértette, hogy felelősek vagyunk élőhelyünkért, környezetünkért. Hihetetlen, hogy ebben a korban, óvodáskorban, milyen tiszta és őszinte szeretettel és tisztelettel vannak a gyerekek a természet iránt. Reméljük, hogy a héten átélt élmények után felnőtt korban is képesek lesznek tenni környezetükért...

De a globális hét lezárásával korántsem ért véget gyermekeink számára a kihívás, hisz  november 23-án, szombaton intézményünkben került sor a VIII. Kiskurutty Játéktanoda körzeti szakaszának megszervezésére, ahol két gelencei oviscsapat, a Csodamadarak (Kovács Karola, Néda Fanni, Audi Linda, Gál Zsolna) és a Csirip-csapat (Kocsis Csaba, Kis Bernadett, Cseh Annabell, Szász Csanád) játszhatott önfeledten, megtapasztalva a csoporton belüli hatékony együttműködés fontosságát, pozitív hozadékát, hiszen ez volt a sikeres feladatmegoldások feltétele. Az idei Játéktanoda mottóját Mészöly Miklós bánatos medvéjétől kölcsönöztük: „a mézecske édes, a napocska fényes, s micsoda csoda”. Nem csupán a szombat délelőtti verseny, hanem a játékra való felkészülés, az ötletelés, a mesék megismerése, játékos feldolgozása, dramatizálása, közös ábrázolása is tudatosította a gyerekekben az együttműködés fontosságát, s ez az, ami miatt mi, óvodapedagógusok is hasznosnak és értékesnek tartjuk a Játéktanoda kezdeményezést. Úgy gondoljuk, hogy a Kiskuruttynak – mint a játékban integrált műveltségi tartalmak ötvözésének – pozitív hozadéka van a jövő generációk számára. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a gyerekek elfogadják egymás gyengeségeit, erősségeit, és hogy hatást gyakorolnak egymásra, kommunikálnak, gondolkodnak, motiválják, bátorítják egymást a játék során.

Gratulálok minden résztvevő óvodásnak, a felkészítő pedagógusoknak, valamint a játékvezetést és zsűrizést vállaló óvodapedagógusoknak, akik nem sajnálták feláldozni szabad szombat délelőttjüket, és őszinte odaadással végezték a rájuk háruló feladatot.

Pap Erzsébet Kinga óvodapedagógus

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1537
szavazógép
2019-11-29: Nyílttér - :

Kulturális nevelés játékosan

A Berde Mózsa Kör keretében lezárult a Turulmadár Ifjúsági Iroda Oktatás – Ismeret – Kultúra című, kulturális nevelési projektje, amelynek célja a művelődés iránti érdeklődés növelése, valamint a szépérzék és a kreativitás fejlesztése volt.
2019-11-29: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Drágul a gépkocsitartás Sepsiszentgyörgyön

A természetes személyek ingatlanadóit a lehető legalacsonyabb, a gépkocsiadókat viszont a lehető legmagasabb szinten szabta meg a jövő évre Sepsiszentgyörgy önkormányzata. De így is többet fogunk fizetni a tulajdonunkban levő épületekért és telkekért, mert a tavalyi értékekhez kötelező hozzáadni a 4,6 százalékos éves inflációt.