Vádat emelt tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Gabriel Sandu ellen a Microsoft-szabadalmak ügyében, amelyben pénzmosással vádolják a volt távközlési minisztert.
Az ügyészség közleménye szerint 2009-ben az akkor távközlési miniszteri tisztséget betöltő Gabriel Sandu két üzletembertől 2 196 035 eurót kért és kapott. Cserébe azt ígérte, közbenjár annak érdekében, hogy a két személy cégei Microsoft-szabadalmak bérlésére vonatkozó szerződést kössenek a román kormánnyal. A pénz eredetét 2010 és 2015 között végzett banki átutalások révén, ciprusi cégeken keresztül próbálták követhetetlenné tenni. A szóban forgó összeget már nem lehet elkobozni a vádlottól, mert azt már korábban elkobozták tőle egy régebbi jogerős ítélet alapján, amelyet hivatali visszaélés miatt hozott a bíróság.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.