Labdarúgás, 3. LigaKönnyedén győzött a KSE

2019. december 2., hétfő, Sport

Győzelemmel zárta az évet a Kézdivásárhelyi SE, amely szombaton 6–0 arányban diadalmaskodott a nyeretlen sereghajtó Pașcani felett a harmadosztályú bajnokság 15. fordulójában, így a kék-fehér mezesek idénybeli harmadik sikerükkel a rangsor 13. helyére ugrottak.

  • Fotó: Tofán Levente
    Fotó: Tofán Levente

miska brigitta » A jobb játékerőt képviselő felső-háromszéki csapat már a 6. percben vezetéshez jutott, Pakucs Norbert jobb oldali beadását egy védő fejjel tolta tovább, Emanuel Popa pedig közelről a hálóba bólintott (1–0). A mezőnyfölényben játszó házigazdák a 25. percben kettőre növelték előnyüket, Bogdan Cîrstian bal oldali beívelését a középen érkező Popa a kapu jobb oldalába fejelte (2–0). A folytatásban is a céhes városbeli csapat akarata érvényesült, viszont az első félidőben nem sikerült újabb gólt szereznie, ugyanis Popa lövését Bogdan Bălașa kapus szögletre tolta, majd Gáll Attila szabadrúgásból a bal kapufát találta el.

A vendégek a szünet után is csak a védekezésre koncentráltak, Farkas Róbert hálóőrnek a mérkőzésen egyetlen védést sem kellett bemutatnia. A házigazdák a második félidő kezdetén megszerezhették volna a harmadik gólt, azonban Alin Babei pontatlanul célzott. Ezt követően a támadó ismét helyzetbe került, ezúttal viszont gólra váltotta a lehetőséget, ugyanis az 52. percben Gajdó Tamás beadását fejelte a kapuba (3–0). Nem sokkal később a csereként pályára lépő Faragó Hunor is eredményes volt, a fiatal labdarúgó a 64. percben Nicolae Păun kiugratásával iramodott meg, majd higgadtan kilőtte a jobb felső sarkot (4–0). A 68. percben ismét Păun jeleskedett az előkészítésben, ezúttal pedig Babei értékesítette a lehetőséget (5–0), majd a 80. percben Popa a védők mögül kiugorva váltotta gólra Păun újabb indítását (6–0). A hajrában Bălașa bravúros védései kellettek ahhoz, hogy a Iași megyei csapat ne kapjon újabb gólokat, hiszen Păun és Faragó próbálkozását is bravúrral hárította. A Kézdivásárhelyi SE megérdemelt győzelmet aratott, az idényben pedig ötödször fejezett be mérkőzést kapott gól nélkül.

„Mondhatni kötelező győzelmet arattunk egy gyenge csapat ellen. Egyoldalú mérkőzés volt, aminek viszont örülök, hogy az ifjúsági játékosok jól szálltak játékba, különösen az első találatát jegyző Faragó Hunorral vagyok elégedett. A támadójátékunk továbbra sem olyan, amilyennek szeretném, sok munka vár ránk a téli szünetben. Remélem, a visszavágóra 3–4 játékossal tudunk erősíteni, és feljebb tornázni magunkat a rangsorban” – mondta Gazda József játékos-edző.

3. Liga, 1. csoport, 15. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Pașcani 6–0 (2–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion, mintegy 100 néző. Vezette: Vasile Dorin Băltuță (Flămânzi – Botoşani). KSE: Farkas – Gáll (Orosz, 70.), Tankó, Damian, Cîrs­tian (Bandi, 70.) – Mojzi (Faragó, 57.), Pakucs (Fozocoș, 57.), Păun – Gajdó, E. Popa, Babei. Edző: Vasile Gherghe. Pașcani: Bălașa – Ilioaia, Zaharia, F. Popa, Pușcașu (Mihăilă, 65.) – Agache, Pătrașcu (Iftimie, 42.), Văcaru – Lupu, Todirescu (Frunza, 83.), Galam. Edző: Marian Ivan. Gólszerzők: E. Popa (6., 25., 80.), Babei (52., 68.), Faragó (64.) Sárga lap: Ilioaia (73.).

További eredmények: Bákói MSK–Bákói Aerostar 0–3, Șomuz Fălticeni–Hușana Huși 2–0, Bucovina Rădăuți–Foresta Suceava 0–3, Sporting Liești–Galaci U 2–1, Galaci Oțe­lul–Ceahlăul Piatra Neamț 0–0, Știința Miroslava–FC Ozana Târgu Neamț 4–1, Focșani–FC Botoșani II. 2–0.

A táblázat:

1. Aerostar                   13        0            2        37–9    39

2. Suceava                    11        2            2        43–17  35

3. Ceahlăul                   10        3            2        34–9    33

4. Rădăuţi                     10        1            4        34–12  31

5. Focşani                      8        3            4        20–13  27

6. Miroslava                   8        2            5        30–20  26

7. Ozana                        7        2            6        29–23  23

8. Oţelul                         8        3            4        22–19  23

9. Fălticeni                     4        5            6        18–25  17

10. Lieşti                        4        4            7        21–24  16

11. Botoşani                 4        4            7        22–28  16

12. Huşi                         5        1            9        17–24  16

13. KSE                         3        5            7        17–22  14

14. Galac                       2        4            9        15–26  10

15. Bákó                        2        3          10          6–24    9

16. Paşcani                   0        0          15        10–80    0

A pontvadászat jövő márciusban folytatódik, a kézdivásárhelyi csapat a visszavágó 1. fordulójában a Galaci U ellen lép pályára a Sinkovits Stadionban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2019-12-02: Nemzet-nemzetiség - :

Lebontani a bizalmatlanság falát

A románok és magyarok közötti bizalmatlanság lebontását szorgalmazták egy pénteken este tartott kolozsvári román nyelvű pódiumbeszélgetés résztvevői.
2019-12-02: Sport - :

Ismét döntetlent játszott az FK Csíkszereda (Labdarúgás, 2. Liga)

Sorozatban harmadszor játszott döntetlent az FK Csíkszereda a másodosztályú bajnokságban, ugyanis a Valentin Suciu irányította labdarúgók szombaton hátrányból fordítva szereztek pontot a Gloria Buzău ellen a 20. fordulóban, így a rangsor 15. helyén állnak.