Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Női kosárlabdaHozták a kötelezőt a zöld-fehérek

2019. december 2., hétfő, Sport

Edvin Marton sepsiszentgyörgyi koncertje miatt a megszokottól eltérően nem a Sepsi Arénában, hanem a Szabó Kati Sportcsarnokban játszotta le soros bajnokiját a címvédő zöld-fehér mezes együttes, amely nem illetődött meg a változástól, és a női kosárlabda Nemzeti Liga Keleti csoportjának 9. fordulójában 78–35-re legyőzte a vendég Konstancai Phoenix csapatát. Miután szombaton a Szatmárnémeti VSK elvesztette veretlenségét, a Sepsi-SIC az egyetlen, amely továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a pontvadászatban.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

A szombati találkozót a mieink a Jovana Pašić, Andra Mandache, Annemarie Gödri-Părău, Kovács Renáta, Natalie Butler ötössel kezdték, az ellenfélnél pedig Denisa Vați, Vladika Erak, Lauren Brozoski, Donajsa Scott és Mădălina Geleriu lépett pályára. A papírforma szerint a zöld-fehérek kezdték jobban a mérkőzést, és az első negyed felénél már 10–2 volt javukra. Ezt követően a vendégektől Scott két büntetőt is értékesített, de a Sepsi-SIC továbbra is komoly mezőnyfölényben játszott, és Kristina Topuzović pontjaival 20–6-os eredménnyel zárult az első negyed. A második szakasz elején több kihagyott ziccer után a 13. percben Orbán Nikolett volt eredményes. Gyors kosárváltás után 25–8-ra alakult az eredmény, és újabb kosármentes percek következtek. A 17. percben Brozoski duplájával 29–10 volt az állás, csapatunk pedig különösebb megerőltetés nélkül irányította a küzdelmet, és 23 pontos előnnyel vonult szünetre (37–14).

A harmadik negyed közel kétpercnyi pontcsendes időszakkal rajtolt, a böjtnek pedig Kovács Renáta duplája vetett véget. A folytatásban mindkét csapat értékesítette a kínálkozó lehetőségeit, és a 25. percben Scott kosarával 47–21-re alakult az állás. A játékrész hátralévő része a sokkal rutinosabb Sepsi-SIC kénye-kedve szerint alakult, és 51–23-nál következett az utolsó pihenő. Ekkor sebességet váltottak Zoran Mikes tanítványai, örömjátékuk támadásról támadásra növelte előnyüket, és a 40. percben Kovács triplájával jegyezhettük fel a két csapat közötti legnagyobb, azaz 44 pontos különbséget (76–32). A véghajrában Brozoski elsüllyesztett egy hárompontost, míg az utolsó pillanatban Ștefania Cătinean kosara zárta a mérkőzést. A négyszeres bajnok Sepsi-SIC 78–35-re verte a tengerpari együttest, s zsinórban begyűjtött nyolcadik sikerével vezeti a csoportját.

A mezőny és a mérkőzés legeredményesebb játékosát a Phoenix adta, miután Brozoski 21 pontig jutott, a házigazdáktól pedig Pašić és Topuzović 11–11 egységgel vette ki a részét a Sepsi-SIC szombat esti diadalából.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, Keleti csoport – 9. forduló: Sepsi-SIC–Konstancai Phoenix 78–35 (20–6, 17–8, 14–9, 27–12). Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Mintegy 500 néző. Vezette: Cristian Trofim, Ștefan Atomulese, Alexandru Nicolau. Sepsi-SIC: Pašić 11, Mandache 10, Gödri-Părău 7/3, Kovács 8/3, Butler 5–Demeter 2, Orbán 8, Cătinean 6, Mîrne-Nagy, Vučetić 2, Topuzović 11/6, Brewer 8/6. Edző: Zoran Mikes. Konstanca: Vați, Erak 2, Brozoski 21/9, Scott 8, Geleriu–Marcu, Vulić, Mititelu, Florea, Matijević  4. Edző: Carmin Popa.

További eredmények: Agronómia Bukarest–Târgoviște 69–82, Brassói Olimpia–Bukaresti Rapid 87–92, az Alexandria szabadnapos volt. A Keleti csoport állása: 1. Sepsi-SIC (8/0) 16 pont, 2. Târgoviște (7/1) 15 pont, 3. Brassói Olimpia (4/4) 12 pont, 4. Bukaresti Rapid (3/5) 11 pont, 5. Agronómia Bukarest (2/5) 10 pont, 6. Konstancai Phoenix (2/5) 9 pont, 7. Alexandria (1/6) 8 pont. (tibodi)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2019-12-02: Sport - :

Nyert és újra első a Kézdivásárhelyi SE (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

Idénybeli ötödik sikerét hozta össze szombaton a Kézdivásárhelyi SE csapata, amely a női kosárlabda Nemzeti Liga Nyugati csoportjának 6. fordulójában 73–62 arányban nyert a Marosvásárhelyi Sirius együttese ellen. Hétvégi sikerének köszönhetően a Farkas Alpár irányította alakulat újra első csoportjában, igaz, ehhez kellett az is, hogy a bajnoki ezüstérmes Szatmárnémeti VSK 59–57-re kikapjon az Aradi FCC vendégeként.
2019-12-02: Sport - :

Idén is lesz Mikulás-futás (Atlétika)

A megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság sok támogató segítségével december 7-én, szombaton huszonkilencedik alkalommal rendezi meg a már hagyományossá vált Mikulás-futóversenyt, amely a város és a környező települések kisgyerekeinek szól.