Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Iliescu a vádlottak padján

2019. december 2., hétfő, Belföld

Csaknem harminc évvel az 1989. decemberi forradalomként emlegetett, több mint ezer emberéletet követelő véres események után a legfelsőbb bíróságon pénteken megkezdődött az előzetes tárgyalás Ion Iliescu volt román államfő és másik két vádlott büntetőperében.

A 89 éves volt elnököt és két, még életben lévő feltételezett bűntársát emberiesség elleni bűncselekményekkel, 862 ember halálát és 2150 ember sebesülését okozó katonai diverzió megszervezésével vádolják. Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa ragadta magához, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket.

A legfelsőbb bíróságon több mint ötszáz sértett jelentkezett abból az ötezerből, aki azért kapott idézést, hogy polgári jogi (kártérítési) igényt jelenthessen be a büntetőper során. A bíróság – amely az eljárásjogi előírások miatt volt kénytelen minden érintett felet beidézni az első tárgyalási napra – megerősített csendőri jelenléttel készült pénteken a rendkívüli tömeg fogadására. A készültségbe helyezett rohammentőkre is szükség volt, mivel a szűk előcsarnokban várakozó tanúk közül többen rosszul lettek.

A bíróság a per előzetes szakaszában dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból, és megvizsgálja, hogy szabályosan állították-e össze az ügyészek a periratot.

Iliescunak csak az ügyvédje jelent meg az előzetes tárgyaláson. A védelem szabálytalannak tartja a bizonyítási eljárást és az újrakezdését kéri.

A katonai ügyészek három éve porolták le az 1989-es aktákat, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, valamint a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A 12 kötetre rúgó, 3280 lapot tartalmazó vádirat szerint 1989. december 22. (a diktátor menekülési kísérlete) és 30. között mintegy 12 600 000 töltényt lőttek ki Romániában. Korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a temesvári református parókia elől induló, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy terrorista mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceaușescu hatalmának helyreállítása érdekében.

A 89 éves Iliescu ellen korábban már vádat emeltek a bányászjárásként elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében is, de abban a perben sem született még ítélet. A több szívműtéten átesett politikus egy ideje nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, a novemberi elnökválasztáson mozgóurnát igényelt.
Ion Iliescu 1990 és 1996, valamint 2000 és 2004 között volt Románia államfője.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2019-12-02: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2019-12-02: Belföld - :

Kedvezőtlen fordulat (Marosvásárhelyi katolikus iskola)

A Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium 2018-as újbóli létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet.