Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Alpolgármester nélkül maradt VargyasLeváltották Szőcs Dénest

2019. december 2., hétfő, Közélet

Leváltották tisztségéből Vargyas alpolgármesterét, Szőcs Dénest péntek reggel. A rendkívüli tanácsülésnek ez volt az egyetlen napirendi pontja, előterjesztői pedig azok voltak, akik három és fél éve Szőcsöt tisztségébe helyezték: a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt tanácstagjai. Hogy mi volt leváltásának oka, nem tudja, mert nem okolták meg, annyi bizonyos, hogy pártja a bizalmat nem vonta meg, önkormányzati képviselői mandátumát megtarthatja – nyilatkozta a község egykori második embere. Az ülésen nem merült fel, hogy a helyhatósági választásokig hátralevő bő fél évre valaki mást választanának helyére, de az általunk megkérdezett helyi politikusok úgy nyilatkoztak, a héten összeülnek és határozatot hoznak az ügyben. Az RMDSZ közölte: ők semmilyen körülmény között nem kívánnak élni a nevesítés jogával.

  • Szőcs Dénessel már korábban is foglalkoztak. A szerző archív felvétele
    Szőcs Dénessel már korábban is foglalkoztak. A szerző archív felvétele

Nem látja leváltása okát

Szőcs Dénes kedden ért haza beteg édesanyjánál tett látogatásából, akkor hallotta, hogy leváltására készülnek, majd hamarosan a hivatalos, baróti postabélyegzővel ellátott levélben megérkezett a meghívója a tanácsülésre – állítólag azért így, mert nem találták otthon, de mindenképpen értesíteni akarták. Péntek reggel azzal szembesült, hogy éppen barátai, „akik nemegyszer ültek asztalánál”, kezdeményezték a leváltását. Maga az ülés alig húsz percet tartott: felolvasták a határozattervezetet, majd titkos szavazást tartottak, amelynek eredményeképpen leváltották. Hogy emiatt fordul-e bírósághoz, még nem döntötte el. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a napokban jelentkezik régi munkahelyén, a baróti vízszolgáltatónál, s jelzi, választott megbízatása lejárt, ezért kész visszatérni.

Szőcs Dénes azt fájlalja, hogy senki nem állt ki mellette, még azt sem mondták meg, miért menesztették, mit kifogásoltak a tevékenységéből. Mint nyilatkozta, munkáját mindig elvégezte, arról év végén írásban a tanácsnak bőven be is számolt, különösebb konfliktusa senkivel nem volt, a faluban becsülik. „Nem akarom a munkámat minősíteni, de ha megkérdik, beszélni fognak az emberek helyettem. Minden bizonnyal el fogják mondani: ha valami bajuk volt, nem másvalakit, hanem engem kerestek meg, és senkit sem utasítottam el, még akkor sem, ha éjjel hívtak fel. Szóval csak arra tudok gondolni, hogy népszerűségem miatt, politikai féltékenységből állítottak félre, pedig egyáltalán nem biztos, hogy a választásokon indulni akarok. Szomorú csak amiatt vagyok, hogy azok fordultak ellenem, akiket barátaimnak hittem” – mondotta.

Sütő Levente Lehel polgármestert többször is próbáltuk elérni, s bár telefonja becsengett, nem tudtunk kapcsolatba lépni vele. Arra szerettük volna kérni, fejtse ki, miért kérte Szőcs Dénes leváltását. Tavaly óta változott-e valami kettőjük kapcsolatában, vagy végleg eldőlt, hogy továbbra sem tudnak együttműködni, esetleg új konfliktusok születtek, új kifogások merültek fel vele szemben?


A község érdeke

Csiki Ferenc, az Erdélyi Magyar Néppárt vargyasi elnöke úgy nyilatkozott, azért nyújtották be az MPP-vel közösen a Szőcs Dénes leváltását indítványozó határozatot, mert úgy vélték, a község érdekét szolgálják általa. Tudomása szerint a polgáriak már megválasztása előtt jelezték Szőcsnek, ha nem jól dolgozik, illetve nem váltja be a hozzá fűzött reményeiket, egy éven belül visszahívják tisztségéből. Történt is egy számadás, de akkor még nem, csak egy év múlva merült fel a leváltása – az a pártok hozzáállása miatt a tanácsban megbukott, nem lett meg a szükséges kétharmad. Most többek közt azért kezdeményezték újból leváltását, mert Szőcs Dénes elvesztette azt a pert, amelyet a polgármester intézkedése ellen indított. „Már tavaly is megmondtuk, ha elveszti a pert, mennie kell” – nyilatkozta Csiki Ferenc.

A Csíki Ferenc által említett per előzménye: tavaly júliusban, amikor Sütő Levente Lehel szabadságra ment, főutalványozói jogosítványának átadásáról átiratban értesítette Szőcs Dénest, ám ő azt nem volt hajlandó tudomásul venni: ha megteszi, és bármilyen utalványt aláír, érdekellentétet hoz létre, hiszen felesége, Edit az önkormányzatnál főkönyvelői beosztással bír, házastársak pedig nem írhatnak alá egymásnak. Tavasszal a törvényszéken még ő nyert, de a hivatal élt fellebbezési jogával és a brassói táblabíróságon már elvesztette a pert.

Csáki Attila, az MPP megyei elnöke megkeresésünkkor a község érdekeivel érvelt. Mint mondotta, köztudott, hogy Sütő Levente Lehel és Szőcs Dénes nem jön ki jól egymással, ezért, amikor a polgármester megkereste őket, hogy járuljanak hozzá leváltásához, nem zárkóztak el a kéréstől, és a helyi szervezet belátására bízták, miként cselekednek. „Vargyason komoly gondok vannak, és ennek egy része minden bizonnyal azért van, mert a község két vezetője nem tud kijönni egymással. Ha a vargyasiak úgy látják, ez a leváltás az ára, hogy a dolgok egy kicsit is jobban menjenek, akkor készek vagyunk ezt megadni. A napokban a helyiekkel megbeszéljük, miként tovább” – nyilatkozta a polgáriak megyei elnöke.

Megkerestük az ügyben az MPP vargyasi elnökét, Pál Ilonát, aki kérdéseinket írásban kérte, majd leszögezte: egy alpolgármester megválasztása vagy leváltása mindig politikai kérdés, de ebben az esetben nincs szó politikai döntésről, ugyanazzal az aránnyal váltották le az alpolgármestert, amellyel őt odahelyezték. Hogy nem politikai döntés volt, az abból is látszik, hogy a visszahívással egyetértett az RMDSZ-frakció is, valamint abból, hogy Szőcs Dénes továbbra is a párt tagja – írta. Közölte továbbá: természetesen, mindenképp szeretnének egy, a polgármesterrel összeférhető új alpolgármestert, lehetőleg a jobboldal képviselőinek soraiból.


Már kétszer leváltották volna

Szőcs Dénest egyébként már többször megpróbálták megfosztani választott tisztségétől. A 2008-as helyhatósági választásokon még az RMDSZ színeiben lett tanácstag, ám utólag az MPP felkérésére elfogadta az alpolgármesteri tisztségre való jelölést, amiért a szövetség kizárta soraiból és kezdeményezte mandátumának megszüntetését. Az RMDSZ nem érte el célját, Szőcs Dénes négy évig Ilkei Ferenc helyettese maradhatott. A 2012–2016-os időszakban Vargyasnak Imets Lajos személyében néppárti alpolgármestere volt, ám mivel ő nem jutott be újból a tanácsba – RMDSZ-támogatással, függetlenként indult a polgármesterségért, de Sütő Levente Lehellel szemben elbukott –, 2016-ban az immár MPP-s Szőcs Dénest az MPP és az EMNP támogatásával ismét alpolgármesterré választották. Tavaly augusztus második felében Sütő Levente Lehel kezdeményezte Szőcs leváltását: többször is tisztségéhez nem méltóan viselkedett, a hivatalon belül és kívül is ellenségesen lépett fel vele szemben – állította –, ám végül azért kérte leváltását, mert a faluból is többen úgy vélték, Vargyas nyugalma és jó hírnevének érdekében kezdeményezni kell azt. Az augusztus 28-i tanácsülésen a vitát megtartották, ám a titkos voksolás előtt az RMDSZ és az EMNP jelezte, tartózkodni fognak, azaz nyilvánvalóvá vált, értelmetlen a szavazást megtartani, a tanácskozást pedig berekesztették.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 737
szavazógép
2019-12-02: Világfigyelő - :

Merénylet Londonban

Késeléses támadás történt a londoni hídon pénteken, az elkövető két embert megölt és hármat megsebesített a brit főváros pénzügyi negyedében. A támadót, a 28 éves Usman Khant a rendőrök agyonlőtték, a hatóságok terrorcselekménynek minősítették a merényletet. Kiderült az is: az elkövető korábban már ült börtönben terrorcselekmény elkövetéséért, azonban feltételesen szabadlábra helyezték.
2019-12-02: Közélet - Iochom István:

Adventi gyertyagyújtás Kézdivásárhelyen

A hirtelen téliesre fordult időjárás ellenére több mint százan gyűltek össze szombat este Kézdivásárhelyen a karácsonyi fényekkel díszített Gábor Áron téren az ágyúöntő hős szobra körül, ahová a nagy méretű adventi koszorút is elhelyezték. Az adventi gyertyagyújtást a polgármesteri hivatal nyolcadik esztendeje a két magyar történelmi egyházközséggel közösen szervezi meg, és 2017 óta az ünnepség egyházi jellegű.