A France Football párizsi gáláján a Barcelona argentin támadója, Lionel Messi vehette át a 2019-es Aranylabdát, ezzel hatodszor érdemelte ki a labdarúgás világának legnagyobb egyéni elismerését, amivel megelőzte az ötszörös győztes Cristiano Ronaldót.
A 32 éves futballista legutóbb 2015-ben nyert, akkor a FIFA-Aranylabdát vihette haza (2010 és 2016 között a France Football magazin által alapított Aranylabdát és a FIFA Az év játékosa díját vonták össze), előtte pedig 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben győzött. Messi a 2018/19. évi szezonban bajnok lett a Barcelonával, valamint spanyol gólkirály és európai aranycipős, 34 mérkőzésen 36 gólt szerzett.
A 2018-ban győztes Luka Modrić adta át a díjat a Barcelona csapatkapitányának, aki a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool holland védőjét, Virgil van Dijket és az olasz bajnoki címvédő Juventus támadóját, Cristiano Ronaldót előzte meg a szavazáson.
A legjobb huszonegy év alatti játékosnak járó Kopa-trófeát – amelyről az eddigi Aranylabda-győztesek szavaztak – a nyáron az Ajaxból a Juventusba szerződött holland középső védő, Matthijs de Ligt nyerte.
A legjobb kapusnak járó Jasin-díjat Alisson Becker vehette át. A Liverpool brazil kapusa Bajnokok Ligáját és Copa Américát nyert, valamint ő lett a Premier League és a BL legjobb kapusa is. Alisson az első hálóőr, aki kiérdemelte az elismerést, megelőzve a német Marc-André ter Stegent (Barcelona) és honfitársát, Edersont (Manchester City). Érdekesség, hogy a díj névadója, Lev Jasin az egyetlen kapus, aki kiérdemelte az Aranylabdát, még 1963-ban.
A másodjára odaítélt női Aranylabdát Megan Rapinoe kapta az idei világbajnokságon a címét megvédő amerikai válogatottból: a 34 éves játékos elsősége nem volt meglepetés, mivel a franciaországi világbajnokságon is a legjobb futballistának választották, miután hat találattal társgólkirály lett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.