A megyeszékhelyi Sepsi-SIC bringása, Szabó Norbert két kihagyott forduló után a hongkongi, harmadik etapon kapcsolódott be a pályakerékpáros világkupa-sorozat küzdelmeibe, és a 33. helyen fejezte be hétvégi megmérettetését.
A pályakerékpáros világkupa első két állomásának Minszk és Glasgow adott otthont, ám Szabó Norbert a túl sűrű versenyprogram miatt ezeken nem tudott indulni. Így a háromszéki bringás Hongkongban kapcsolódott be a küzdelemsorozatba, ahol a szakág krémje állt rajthoz, s mindannyijuknak az olimpiai részvétel célja lebegett a szemük előtt. A vasárnapi sprintversenyben huszonöt ország negyvenegy kerékpárosa volt érdekelt, s Norbert mellett a magyar Szalontay Sándornak is szurkolhattak a sportág szerelmesei. A sepsiszentgyörgyi versenyző 10.149 mp-t ment a selejtezőben, de sajnos ez nem volt elég a továbbjutáshoz és végül egy szerzett UCI-ponttal a 33. helyen végzett. A mezőny erősségének érzékeltetésére elmondhatjuk, hogy Szalontay 9.854 mp-es eredménye csak a 15. helyre volt elég, a szám győztese pedig a holland többszörös világ- és Európa-bajnok Harrie Lavreysen lett, aki 9.572 mp-es időt borított.
– Ez itt a világkupa a világ legjobb pályakerékpárosaival. Az igazán nagymenők egy része szinte nem versenyez év közben, aztán borít egy nagyot a világkupán, s azokkal a pontokkal megint el van egy évig. Nem vagyok csalódott, úgy érzem, hogy a héten meglesz a 10 mp, azzal már be lehetne jutni a tizenhatos döntőbe. Nagyon hálás és büszke vagyok, hogy ezen a szinten versenyezhetek. Kihoztam a maximumot magamból, de a pillanatnyi formám ennyire elég – nyilatkozta a háromszéki versenyző.
Eredmény (sprint): 1. Harrie Lavreysen (holland) 500 pont, 2. Jeffrey Hoogland (holland) 450 pont, 3. Tomohiro Fukaja (japán) 400 pont, ...15. Szalontay Sándor 145 pont, ...33. Szabó Norbert 1 pont.
A hatfordulós világkupa-sorozat (ebből legtöbb hármat vesznek figyelembe) következő állomását december 6. és 8. között az új-zélandi Cambridge-ben rendezik meg, Norbert már a helyszínen van, és bízunk abban, hogy ezúttal még jobban fog teljesíteni. A viadal utolsó két versenyét Ausztráliában (december 13–14.) és Kanadában (január 24–26.) tartják. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.