Szinte teljesen megvakult egy 17 éves bristoli tinédzser, miután évekig majdnem kizárólag sült krumplin és chipsen élt.
A helyrehozhatatlan látáskárosodást szenvedő fiú 14 évesen került orvoshoz, mert fáradtnak és gyengének érezte magát. Az általános iskola után étrendjét kizárólag sült krumpli, chips, fehér kenyér és alkalmanként egy-egy szelet sonka vagy kolbász alkotta. Az orvos akkor B12-vitaminhiányt állapított meg nála és étrend-kiegészítőket írt fel neki, ám a fiú nem tartotta be az utasításokat és nem is változtatott egyhangú étrendjén.
Az Annals of Internal Medicine szaklapban publikált esettanulmány szerint a fiú három évvel később a Bristoli Szemkórházba került, ahol előrehaladott látáskárosodást diagnosztizáltak nála.
Kezelőorvosa, Denize Atan elmondta, hogy a fiú étrendjét továbbra is sült krumpli, burgonyachips, fehér kenyér és alkalmankénti sonka, valamint kolbász tette ki, és szinte egyáltalán nem fogyasztott gyümölcsöt és zöldséget. Atan szerint a fiú mindezt azzal magyarázta, hogy egyszerűen undorodik bizonyos textúrájú ételektől, csak a hasábburgonyáról és a chipsről érzi úgy, hogy meg akarja és meg is tudja enni.
Az orvosok számos fontos vitamin és ásványi anyag hiányát állapították meg a fiúnál, aki nem volt sem kövér, sem sovány, de súlyos alultápláltsággal küzdött. „A csontjaiból kivesztek az ásványi anyagok, ami egészen megdöbbentő az ő korában” – jegyezte meg Atan.
A fiúnál olyan mértékű látásvesztést állapítottak meg, hogy hivatalosan vaknak számít. Betegsége, a táplálkozással összefüggő látási neuropátia kezelhető, de csak akkor, ha időben diagnosztizálják. Ha azonban túl sokáig kezeletlen marad, a látóideg axonjai elhalnak és maradandó károsodás alakul ki.
Atan szerint a fiúéhoz hasonló esetek nem gyakoriak, ugyanakkor a szülőknek fontos tisztában lenniük azzal, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha a gyerekük túlságosan válogatós, ezért érdemes ilyenkor szakértői segítséget kérni. A szakember szerint az a legjobb, ha a szülő nem kezd el szorongani, hanem minden étkezésnél megpróbál egy-két új ennivalót megismertetni a gyerekkel. Hozzátette, hogy multivitaminokkal ki lehet egészíteni az étrendet, de tablettával nem lehet helyettesíteni az egészséges táplálkozást. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.