Mezei: az összefogást akadályozza a belső ellenzék

2019. december 5., csütörtök, Belföld

Végre színt vallottak azok az emberek, akik az elmúlt időszakban a Magyar Polgári Párt (MPP) bomlasztására tettek kísérleteket – reagált tegnap Mezei János pártelnök arra a keddi bejelentésre, miszerint a párt belső ellenzéke új mozgalmat hozott létre.

Gyergyószentmiklóson tartott sajtótájékoztatóján Mezei János úgy fogalmazott, az Erdélyi Polgári Mozgalom néven létrehozott tömörülés tagjai – annak ellenére, hogy állításuk szerint támogatják az erdélyi magyar politikai jobboldal összefogását – tulajdonképpen ellenlábasai ennek a törekvésnek. „Egy éve történt elnökké választásom óta azon dolgozunk, hogy a polgári pártot visszatereljük arra az útra, amelyet megalakulásakor jelöltünk ki. Az elmúlt hónapokban az erdélyi nemzeti oldal összefogásáért tettünk lépéseket – az Erdélyi Magyar Néppárttal való egyesülés megvalósításának lehetőségeiről, módszertanáról zajlanak az egyeztetések szervezeteink vezetőségei között. Nyilvánvaló, hogy a fúzióval egyesek elesnek majd jelenlegi politikai pozíciójuktól, és ezt képtelenek elfogadni, így hát bojkottálni próbálják a törekvésünket. Szánalmas és végtelenül sajnálatos, hogy az akadályozók számára fontosabbak az egyéni érdekek a nemzeti érdekeknél” – idézte a pártelnököt az MPP közleménye.

Mezei a közvélemény és a sajtó félrevezetéseként értékeli az állítást, miszerint az MPP-n belül szabálytalanságok történtek volna, hisz „ha valóban így mennének a dolgok, az ellenzékiek nem csak fenyegetőznének, hanem már rég az igazságszolgáltatáshoz fordultak volna”. Félrevezetésnek tartja továbbá, hogy azok, akik jól megélnek az MPP által szerzett funkcióikból, azt hirdetik magukról, nem önös érdekekből tevékenykednek. „Azért ellenzik az összefogást a néppárttal, mert akkor elveszítenék summás fizetésüket. Ha ez nem így lenne, a pártból kizárt Biró Zsolt például már visszaadta volna az MPP-nek köszönhető parlamenti mandátumát” –mondta Mezei.

Sorbán Attila Örs, az MPP ügyvezető elnöke rámutatott: az Erdélyi Polgári Mozgalom tagjait bemutató fényképen mindössze nyolc személy látható, csupán néhányan azok közül, akik nemrégiben nyilvánosan kérték Mezei János pártelnök lemondását. Úgy értékelte, a mozgalom egy elkeseredett próbálkozás, mivel indítványozóinak nincs támogatottsága sem az MPP-n belül, sem pedig a párton kívül. A sajtótájékoztatón elhangzott: az MPP a továbbiakban is az erdélyi nemzeti oldal „összezárását” tartja a járható útnak. Amint már korábban is nyilvánosságra hozták, ezt a törekvést jövő év január 18-án kongresszus elé terjeszti mind az MPP, mind pedig az EMNP.

Az ügyben a két szervezet legfelsőbb döntéshozó szervei hoznak végleges határozatot.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 631
szavazógép
2019-12-05: Környezetünk - :

A Groedel családról

Budapestről, a VI. kerületből érkezett a küldemény, mely rendkívüli örömet szerzett. Ajánlása a következő: „Itt dolgozom közel 20 éve a főváros egyik legszebb, történelmi szempontból leggazdagabb kerületében. Jó szívvel ajánlom, olvassátok jó egészségben. Szeretettel, Flóra”. A könyv címe: Terézvárosi anziksz. Vagyis magyarosan: képes levelezőlap, az ezen küldött üzenet. A 109. oldalon leltem rá egy olyan jegyzetre, amely minket, háromszékieket is érdekelhet. A Groedel családról van szó, akiknek vadászkastélya ma is áll Kommandón. De volt egy villájuk Budapesten is...
2019-12-05: Belföld - :

Megtérítik a medvekárokat

Pénzalapot különített el a kormány a több éve ki nem fizetett medvekárok megtérítésére – számolt be közleményében az RMDSZ, mely az idei költségvetés kiegészítésekor kezdeményezte ezt az intézkedést.