Női kosárlabda, Európa-kupaIzgalommentes hazai diadal

2019. december 5., csütörtök, Sport

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC együttese egy izgalommentes mérkőzésen 64–48-ra győzte le a svéd Luleå BBK együttesét a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének utolsó és egyben 6. fordulójában.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Két kihagyott ziccer nyitotta meg a párharcot, amit a hazai csapat egy 10–2-es részsikerrel indított. A folytatásban felváltva pontoztak a csapatok, s az 5. percben Gödri-Părău triplája után időt kért a svédek edzője, Seth Robin Arne Sandberg (15–6). Jót tett a vendégeknek a rövid pihenő, hiszen gyorsan kosarat szereztek, de a szentgyörgyi lányok egy 7–0-s rohammal válaszoltak és 26–11-es eredménnyel ért véget a negyed. Orbán büntetőből növelte a Sepsi-SIC előnyét, s legközelebb a 14. percben jegyezhettünk fel kosarat. Akkor Jovanović zörgette meg a hazai kosár hálóját. Innen a technika ördöge miatt többször is állt a mindkét oldalon hibákkal teletűzdelt pontszegény játék, a csapatok pedig 39–23-as állásnál vonultak szünetre.

A harmadik szakasz első pontját Slaughter szerezte, lányaink pedig Pašić, Givens és Gödri-Părău révén feleltek (45–26). Gyors kosárváltás után ismét magához rendelte tanítványait a svédek trénere, ám csapata játéka nem élénkült fel, és továbbra is zöld-fehérek irányították a párharcot, s előnyük 20–22 pont körül állandósult. A negyedet Givens félpályás kosárkísérlete zárta, az utolsó szakasz előtt pedig 54–32 volt olvasható az eredményjelző táblán. Kimaradt ziccerek után a 33. percben a vendégek játékosa, Jovanović törte meg a kosárböjtöt (54–34). A következő támadásnál lesérült Brewer, akit a nézők tapsvihara közepette vittek le a pályáról. Ezt követően kissé ellaposodott a mérkőzés, de ennek ellenére a svédek összehoztak egy 10–0-t, és Zoran Mikes időkéréssel törte meg a lendületüket (58–44). A véghajrá roppant izgalommentesre sikeredett, a Sepsi-SIC a 64–48-as sikernek köszönhetően 4/2-es győzelmi mutatóval csoportmásodikként zárta az Európa-kupa alapszakaszát.

A mérkőzés legjobbjait a háromszéki gárda adta, hiszen Givens 16 pontot, míg Butler 15 lepattanót szerzett, a vendégeknél a 9 egységig jutó Jovanović jeleskedett.

Női kosárlabda Európa-kupa, 6. forduló: Sepsi-SIC–Luleå BBK 64–48 (26–11, 13–12, 15–9, 10–16) Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Több mint 1000 néző. Vezette: Olekszándr Dotszenkó (Ukrajna), Lizaveta Famina (Fehéroroszország), Jevgenyi Nagoronyi (Ukrajna). Sepsi–SIC: Pašić 2, Mandache 11/3, Gördi-Părău 7/3, Givens 16/3, Butler 8–Demeter, Orbán 4, Mirne-Nagy, Vučetić 8, Topuzović, Kovács, Brewer 8. Edző: Zoran Mikes. Luleå BBK: Slaughter 3, Heideman 6, Nnamaka 1, Jovanović 9, Vesterberg 8/3–Södersen 3, Ekh 6, Karamovic 7, Nystrom, Camara 5/3. Edző: Seth Robin Arne Sandberg.

Még szerdán, az E-csoport másik meccsén a török Galatasaray hazai környezetben 85–76 arányban győzte le a lengyel Artego Bydgoszcz csapatát. A négyes végeredménye: 1. Artego Bydgoszcz (4/2) 10 pont, 2. Sepsi-SIC (4/2) 10 pont, 3. Galatasaray (3/3) 9 pont, 4. Luleå BBK (1/5) 7 pont.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1301
szavazógép
2019-12-06: Közélet - :

A helyazonosító rendszert népszerűsítik

Februári beüzemelése óta több mint háromezer, veszélyben lévő embert mentettek meg a hatóságok az Apel 112 helyazonosító rendszernek köszönhetően.
2019-12-06: Sport - :

Doppingügy miatt felfüggesztették a játékosokat (Női kézilabda)

A Román Kézilabda-szövetség fegyelmi bizottsága jóváhagyta a Brassói Corona női kézilabdacsapat doppingolással gyanúsított 19 játékosának felfüggesztését, két játékos esetében tegnap eltörölte az intézkedést.