Az év végéhez közeledve, a hagyományoknak megfelelően idén is színes falinaptárral kedveskedünk lapunk előfizetőinek. A sorozat legújabb, 2020-ra érvényes darabja Mikes Kelemennek, az egyik legismertebb háromszéki történelmi személyiségnek, „Zágon csillagának” állít emléket. Annak az íródeáknak, akit a magyar széppróza megteremtőjének tart az irodalomtörténet, és akinek élete összefonódik a magyar szabadságvággyal, a száműzetésben is halálig őrzött szülőföldszeretettel.
Szerb Antal méltatása szerint „benne teljesedik ki az erdélyi szellem önmaga felé forduló, magát tanulmányozó iránya, az individualista Erdély legfőbb irodalmi mondanivalója és mély vallásosságnak meg széles humánumnak az a szintézise, ami szintén erdélyi hagyomány volt Dávid Ferenc óta”.
Munkásságának irodalmi értékén túl kultusza azért is élhet elevenen, mert emberi kvalitásaival, a fejedelem iránt tanúsított példamutató hűségével, a szülőföld iránti szeretetével a hűség és a hazaszeretet egyik jelképévé vált.
Ahogy a naptáron is megjelenik, Mikes Kelemen 330 évvel ezelőtt született, ám hogy a kerek évfordulókhoz kötött falinaptár-sorozatunk még inkább „kerek” legyen, azt is felelevenítjük, hogy II. Rákóczi Ferenc íródeákja, a száműzetésben is hű társa éppen három évszázada vetette papírra azóta is sokat idézett, a magyar szellemtörténetben a szülőföldszeretet talán legkifejezőbb gondolataként számontartott mondatát (amelyet ezúttal teljes terjedelmében idézünk): „Már itt mi olyan házastüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.