Szép eredményeket értek el a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Bod Péter Tanítóképző diákjai, akik december 6–8. között részt vettek Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban a román tanügyminisztérium által megrendezett országos Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferencián.
A kantai 340 éves iskola képviseletében a néprajz kategóriában második díjat kapott Kelemen Kriszta és Rádui Johanna a Se veled, se nélküled!, avagy használati tárgyaink sorsa című dolgozata (felkészítő tanáruk Rancz Teréz). Harmadik díjban részesült társadalomtudományok kategóriában Bajcsi Anna és Dobra László Edgár A Nagy Mózes Gimnázium diákjainak és azok szüleinek névadási szokásai című dolgozata (Rancz Teréz). Ugyancsak harmadik díjjal tért haza a nyelvészet kategóriában a György Erna Beáta–Kovács Kinga szerzőpáros Az internetes kommunikáció 6ása helyesírásunkra című dolgozatával (Tamás Anna Mária), valamint környezetvédelem kategóriában a Fejér Zsófia–Derzsi Edina szerzőpáros A papír és ami mögötte van… című dolgozatával (Mocsáry-Gondos Beáta). Dicséretben részesült informatikából Tusa Lehel, környezetvédelemből Czira Panna és Fülöp Barbara, irodalomból pedig Kovács Anna és Gondos Beáta.
A tanítóképzőből irodalom szekcióban Buna Blanka Boróka és Kovács Imola tizenegyedikes tanulók első díjat kaptak, és ezáltal továbbjutottak a 2020. március 27–28-án Debrecenben sorra kerülő 20. Kárpát-medencei konferencia döntőjébe. Boróka és Imola Bent-lakás: diák az irodalomban címmel Tamás Dénes kortárs író, egyetemi tanár Az élő ház című regényét értelmezte Ottlik Géza Iskola a határon című művével összehasonlítva. Lázár Éva tizedikes tanuló a szociológia kategóriában harmadik díjjal tért haza. Éva A könyvtár és olvasás című kutatásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyvtárra, olvasásra még nagyobb szükség van, a társadalom számára mennyire veszélyes az iskolai könyvtárosok félnormásra való csökkentése, szükség van arra, hogy a könyvtárosok segítsenek az olvasóknak, hogy az információáradatban megtalálják a minőségi tudnivalót. A versenyen Takács Boglárka a társadalomtudományok szekcióban szintén komoly kutatást mutatott be: Diákszínjátszás Kovászna megyében címmel azt vizsgálta, hogy a színjátszás milyen nagy szerepet tölt be a csoporttagok személyiségfejlesztésében, a színház (kultúra) iránti érdeklődés felkeltésében, a pályaválasztásban. A kutatási folyamatot nyomon követő mentoruk Deák Magdolna magyartanár volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.