ujjammal fonott szépszemű háló
vitorla vitorla tengerre szálló
elszálló háromszög kék égre bomló
estére térülő holló

Hajnalban megszületnek a vitorlák, és a homokon álló
asszonyok szemében egyre távolabb úsznak.
Mikor egészen megdönti a bárkákat a szél, a férfiak
cirkuszi mutatványokat végeznek és mogorvák, hogy
ilyenkor senki sem figyeli őket.

A tengeri szörnyek láthatatlan árnyai lebegnek az
asszonyok szemében, és az asszonyok minden reggel
szomorúak.
A halászok asszonyai éppen ezért
csillogóbb szemmel-foggal nevetnek örömeikben,
sötétebb háborgással gyűlölnek gyűlöletükben,
melegebb melegséggel szeretnek szerelmükben.
Este ismét a parton állnak lobogó ruhában, legnagyobb
emberi hatalom a tenger fölött.

Ha éjszaka jön, énekük fénykoszorúként jelzi a
hazafelé-utat,
ha alkony van, megfoghatatlan finomságú dallamot
dúdolnak a várakozásról és elővarázsolják
a tenger fehér pontjait...

ujjammal fonott szépszemű háló
térj meg vitorla vizeken szálló
térj meg háromszög alkonyba bomló
térj meg emberem hollóm.