A Felső-Háromszéki Kézműves Egyesület szervezésében székházukban, a Civilek Házában csütörtök délután nyílt meg az egyesület tagjainak karácsonyi népművészeti és kézműves kiállítása.
A kiállítókat és az egybegyűlteket László Károly keramikus, egyesületi elnök köszöntötte, majd a népművészek és kézművesek munkáit Józsa Irén nyugalmazott magyartanár méltatta, aki elmondta: a hagyományt nem ápolni, hanem élni kell. „Az anyag, technika, forma, díszítmény a népművészetben sokkal szorosabban függ egymástól, parancsol egymásnak, sokkal ritkábban erőszakoskodik egymással, mint a műveltség magasabb szintjén. Nekünk van szükségünk ezekre a csodálatos kommunikációs eszközökre, hogy könnyebben, bölcsebben és boldogabban élhessünk” – hangsúlyozta Józsa Irén. A kiállított tárgyak között nagyon sok hagyományos népművészeti alkotás – szőttes, festett üveg, díszgyertya, többféle anyagból készített karácsonyi dísz, mézespogácsa – is helyet kapott. A kiállítás hangulatát a Bod Péter Tanítóképző tanulóinak karácsonyváró előadása emelte. A műsort betanította Fejér Piroska magyar- és Gligor Zoltán zenetanár. A rendezvény december 17-ig naponta 10–16 óra között látogatható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.