Manapság kénytelenek vagyunk figyelni a természetre, és nagyon fontos, hogy a művészet nyelvén is szóljunk erről a témáról – mondta Várallyay Réka művészettörténész a Tankwa Artscape nemzetközi kortárs művészeti program 2018-as és 2019-es alkotásaiból szemléző fotókiállítás szerdai megnyitóján Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban. A kiállítás részeként rövidfilmeket is láthattunk a Tein Teaházban, Péter Alpár képzőművész pedig természetművészeti workshopot tart az EMŰK-ben.
A kiállítás megnyitóján elsőként Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte az érdeklődőket, aki mindenekelőtt a klímaváltozás negatív hatásaira figyelmeztetett. Hangsúlyozta: mindnyájunk felelőssége minden eszközzel felhívni a figyelmet erre a problémára, melyet a városvezetés is igyekszik komolyan venni, támogatva például a műanyagmentes csomagolás bevezetését az üzletekben, műanyagmentes karácsonyi vásárt szervezve, de háziasszonyként ő maga is vigyáz arra, hogy minél kevesebb szemetet állítson elő. „A művészek mindig iránytűi a társadalomnak” – jelentette ki, majd köszönetet mondott Péter Alpárnak, hogy ő művészként is foglalkozik ezzel a témával, és kapcsolatrendszerét felhasználva nemzetközi szinten is fellép a környezet védelméért.
Várallyay Réka rámutatott, hogy „a természettel való művészkedés” a múlt század 60–70-es éveire tekint vissza, és különböző formái voltak, de amíg például a Land-art nevű művészeti megnyilvánulások során az alkotók anyagként kezelték a természetet, átformálva azt, egészen más hozzáállást képvisel a 21. század természetművészete, ahol a művészek alázattal viszonyulnak a környezethez, finoman nyúlnak csak bele, a természet, művészet és ember közösségének helyreállítására téve kísérletet. Amíg Nyugat-Európa és Amerika különböző politikai témákat és a gender kérdést állítja a művészet középpontjába, addig keletről, Dél-Korea, Japán, Irán felől érkezik egy másik vonulat, amit Nature-art összefoglaló néven emlegetnek, és amelyben „az ember és általa az alkotás is a természet és a teremtés része”. Általában olyan művészek vesznek részt ezeken a szimpóziumokon, akik alázattal viszonyulnak a tájhoz és az adott feltételekhez. Dél-Afrikában például tíz napon keresztül konténerekbe összezárva laknak a sivatagban nők és férfiak együtt, és mindenkinek egy vizes palackja van, de örömmel alkotnak a közös cél érdekében – fogalmazott a művészettörténész, majd háláját fejezte ki azért, hogy Szentgyörgy már a kilencvenes évek óta nyitott a kortárs művészeti kezdeményezések felé.
A kiállítás megnyitója után az érdeklődők megtekinthettek a Teinben egy videómunkát és pár rövidfilmet, melyek a dél-afrikai Tankwa Karoo Nemzeti Park sivatagos területén született egyes alkotások létrejöttének folyamatát mutatták be. A kiállításhoz kötődik az a természetművészeti workshop is, melyet Péter Alpár képzőművész ma délelőtt 10 órától tart az EMŰK-ben. A műhelyfoglalkozások alatt a résztvevők elmélyíthetik kortárs képzőművészeti ismereteiket mind elméleti-művészettörténeti, mind gyakorlati szempontból, megismerve a kortárs szobrászat új törekvéseit és anyaghasználatát, olyan műfajokba nyerve betekintést a természetművészet által, mint az installáció, objekt, performance és más intermediális műfajok. A főtéri kiállítás – mely egy három részből álló sorozat első mozzanata – január 26-ig látható, a rövidfilmeket a turisztikai információs iroda kirakatában tekinthetik meg az érdeklődők.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.