Nyári olimpiai játékok, 2020Az új sportágakból négyben kijutásra sincs sok esély

2019. december 16., hétfő, Sport

A MOB sportigazgatója úgy látja, hogy az öt új olimpiai sportág közül csak a karate hozhat pontokat a magyaroknak.

A modernizáció, mások szerint a NOB előre menekülésének eredményeként jövőre 28-ról 33-ra emelkedik a nyári játékok műsorán szereplő sportágak száma. Ennek köszönhetően a japán házigazdáknak ugyanakkor 474 sportolóval többet kell elszállásolniuk és ellátniuk, mint 2016-ban a Rio de Janeiróban megrendezett olimpia szervezőinek.

Jövőre ugyanis a programba kerül a baseball és annak női változata, a softball, a karate, a sportmászás, gördeszka és hullámlovaglás. A baseball mindkét változata már volt olimpiai sportág, a többiek viszont most debütálnak.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója szerint a magyar versenyzőknek reális esélye csak karatéban van a kvótaszerzésre.

„Vitathatatlan, hogy a programbővítés hírére megugrott az érdeklődés az új olimpiai sportágak iránt, folyamatosan emelkedik az igazolt versenyzők száma, és még figyelemre méltó eredmények is születnek, mindez azonban együtt is kevés ahhoz, hogy jövőre a magyar sportmászók, hullámlovasok és gördeszkások is olimpikonok lehessenek” – mondta a sportigazgató.

Hozzátette, a baseball és a softball ugyan egyre népszerűbb nálunk is, de a két sportág nincs abban a helyzetben, hogy kvótaszerzésről álmodozó csapatot tudjon összeállítani. Fábián szerint az újítások nyertese a magyar karatesport lehet.

„A várakozásokat Tadissi Martial és Hárspataki Gábor válthatja valóra jövőre. Előbbi a korosztályos EB sikereit követően a 67 kilogrammosok között már világranglista vezető is volt, egyetemi és főiskolai világbajnoki címmel is büszkélkedhet, és a 75 kilósok mezőnyében harcoló Hárspatakival együtt már több olimpiai kvalifikációs versenyen is dobogós helyet érdemelt ki” – mondta Fábián, kiemelve, hogy az idei Európa Játékokon mindketten bronzérmet vehettek át.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1293
szavazógép
2019-12-16: Sport - :

Európa-bajnok kapust igazolt a Veszprém (Férfi kézilabda)

Jövő nyártól a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Rodrigo Corrales, a Paris Saint-Germain Európa-bajnok kapusa. A klub tájékoztatása szerint a 202 centiméter magas spanyol hálóőr négy évre írt alá a magyar rekordbajnokkal.
2019-12-16: Sport - :

A franciák világbajnoka 25. vk-sikerét aratta (Alpesi sí )

A francia Alexis Pinturault nyerte meg Val-d’Isère-ben a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának műlesiklóversenyét, amelyet a rossz időjárás miatt szombatról vasárnapra halasztottak.