Még rengeteg aláírásra van szükség

2019. december 19., csütörtök, Világfigyelő

A nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírására buzdított a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja tegnap az M1 műsorában. Dabis Attila azt mondta: további támogatók kellenek, mivel eddig mindössze a szükséges aláírások négy százaléka gyűlt össze.

Dabis közölte: 2020. május 7-ig kell összegyűjteni egymillió aláírást legalább hét uniós tagországban annak érdekében, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Dabis Attila kiemelte: az SZNT nem adja fel a harcot, legutóbb Dél-Tirolban tartottak sajtótájékoztatót annak érdekében, hogy minél többen megismerjék a kezdeményezést. Reményeik szerint megismétlődnek az európai kisebbségvédelmi kezdeményezésnél tapasztaltak, amikor az aláírások nagy része a határidő végéhez közeledve gyűlt össze.

Hangsúlyozta: a polgári kezdeményezés tétje, hogy Európa hagyományos nemzeti közösségei – köztük a határon túli magyarság – rendelkezik-e a jövőben azokkal az erőforrásokkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a saját kultúrájukat, identitásukat a szülőföldjükön tudják megőrizni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2019-12-19: Világfigyelő - :

Ujgur aktivista kapta a Szaharov-díjat

Átadták tegnap Strasbourgban a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat. Az Európai Parlament idén Ilham Tohtinak ítélte oda a kitüntetést, amelyet a Kínában évekkel ezelőtt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt ujgur kisebbségjogi aktivista helyett lánya, Dzsoher Ilham vett át.
2019-12-19: Világfigyelő - :

Amerika nem ismeri el az örmény népirtást

Az amerikai kormány nem tekinti népirtásnak az örmények lemészárlását a 20. század elején, az Oszmán Birodalom idején – szögezte le közleményében Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.