Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Beszélgetés Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkésszelSzolgálat családi vállalkozásban

2019. december 21., szombat, Riport

Székföld aprócska, alig nyolcvan magyart számláló települése, Erősd neve a többségnek legfeljebb a világhírű régészeti leletek kapcsán hangzik ismerősen. A huszonkét éve ott szolgáló Ráduly-Baka Zsuzsanna református lelkész számára azonban a világ közepe, nemcsak az ünnepek, de a hétköznapok méltósággal való megélésének helye is.

– A karácsonyélmény többnyire mindannyiunk meghatározó pillanatai közé tartozik. Az ön számára például mitől?
– Gyermekkorom karácsonyai nagyon szorosan kötődnek a családhoz: a nagyszülőkhöz, a testvérhez, a szüleimhez. Mindig bő családban ünnepeltünk, hol az egyik, hol a másik nagyszülőknél ért utol az angyaljárás, és még aznap este eljutottunk a másikhoz is. De már akkoriban, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján jelen volt a hitbeli megélés is, soha nem maradtunk az ünnep felületes, többnyire ajándékozásban kimerülő dimenziójában. Főleg az anyai nagyszülők részéről, a másik oldalon a pedagógusi lét szabott bizonyos korlátokat. A vártemplomba jártunk, én is ott ragadtam az akkori segédlelkész, Bustya János által indított ifis csapatban. Annak önképző jellege is volt, közösen állítottunk össze ünnepi műsorokat, közülük egy húsvéti összeállítás maradt a legemlékezetesebb, talán azért, mert én mondhattam Bódás János versével, hogy „bármit beszéltek, hitetlen Tamások, a húsvéti hit győzelmes marad!” Tizenöt éves lehettem, és azóta a húsvét a kedvenc ünnepem. A bennem lévő hit pedig továbbra is növekedésben.

– Ezek után egyenes út vezetett a kolozsvári teológiára?
– Korántsem, a Mikó szupermatematika-osztályába jártam, és bár a vártemplomi hitbéli közösség tagja voltam, sokáig matematikával rokon pályára készültem. Miután a középiskola végéhez közeledve sokadszor is végigfuttattam a matektanártól mérnökig és közgazdászig terjedő lehetőségeket és várható következményeket, azt mondtam, nem, ez nem kell nekem. Felcsillant viszont a teológia gondolata, kezdetben pusztán tudományként, akkor fel sem merült bennem a gyülekezeti lelkészi hivatás. A teológiai összefüggésekre voltam kíváncsi, de nem hitetlen Tamásként, épp ellenkezőleg, szerettem volna még jobban rálátni erre a csodára.

– Sokan kaptak a szívükhöz, amikor értesültek a döntéséről?
– Bizony sokan, és nagyon csodálkoztak rajta tanáraim, családtagjaim egyaránt. Nem mertek elmarasztalni érte, de a tekintetekben, viszonyulásokban érzékeltem az értetlenséget. Osztálytársaim mesélték, hogy Bíró Judit matektanárunk még arra is biztatta őket, hogy beszéljenek le erről a butaságról. Akadtak, akik nem is hittek benne, hogy lányként bejutok a teológiára, pláne hogy mihez kezdek majd ott.

– Mit kapott az egyetemtől?
– Amire alapvetően vártam: az összefüggések egyre fokozottabb megértését, de a lelkészi pályára való felkészítést is. Időközben ugyanis jelentősen átalakult a lelkészi hivatásról alkotott képem. Mint többnyire ismeretes, a teológushallgató ünnepekkor legációba megy, és igazából ezek az alkalmak segítettek abban, hogy megértsem, milyen továbbítani az isteni üzenetet. Van, akinek nem jó érzés, nekem viszont épp ez tetszett a legjobban, pedig az elején semmiféle indíttatást nem éreztem arra, hogy szószéki lelkész legyek. A mezőségi gyülekezetekben szembesültem leginkább azzal, mennyire vágyják az emberek, hogy értsék az Isten igéjét. Mellbevágó volt érezni az ott élőkben azt a hatalmas lelki vágyat a magyarságuk, az anyanyelvük megőrzésére. A kilencvenes években még olyan gyülekezetekbe, szórványtelepülésekre jártunk, ahol nem volt lelkész, egy kis csapat tagjaként én is elkezdtem kijárni hétvégenként szolgálni, és ezek az alkalmak erősítették meg bennem, hogy nekem gyülekezetben a helyem, egyszerű emberek között. Mire végeztem az egyetemen, már egyértelműen egy kis falu szószékére készültem.

– Milyen volt akkoriban a női lelkészek megítélése?
– A kérdés változatlanul egyfajta botránykő az egyházunkban: ma is egyetlen lányt vesznek fel tíz fiú után. Harminchat fiút és négy lányt vettek fel abban az évben, amikor én is jelentkeztem, mi, lányok tízen voltunk egy helyre. Az elfogadásommal már nem volt semmi baj, a legációk során talán nyitottabbak voltak a nőkkel szemben. Erősdön más volt a helyzet, amikor 1997-ben megkaptam a kihelyezésemet Csiha Kálmán püspök úrtól. Egy olyan helyre, ahonnan mindenki menekült. A parókia éppen üres volt, az akkor 230 fős gyülekezet lelkészre várt. Most 130-an vannak, körülbelül nyolcvanan kihaltak, a többiek elköltöztek, illetve akad néhány kitérés is.

– De miért éppen Erősd? Tudatos választás volt, vagy így dobta a kocka?
– Valahol a kettő között. Elsőéves legátusként 1993-ban itt szolgáltam a pünkösdi ünnep alkalmával. Akkoriban Erősdön még volt pap, de a szomszédos Árapatakon nem, az első szolgálatot követően onnan hozott át a lelkész fia Erősdre, korábban soha nem jártam még erre. Lassan döcögtünk a rossz úton, volt időm nézelődni, elcsodálkoztam, milyen szép fekvésű kis falu. Akkor még a legátus a gondnokkal együtt járt házról házra áldott ünnepet kívánni és összeszedni a legátusi pénzt. Ez a körút is tetszett. Az ünnep után Szegő András tiszteletes úr hozott vissza Sepsiszentgyörgyre, és amikor a könyvtár előtti parkolóban búcsúzkodtunk, azt mondta, minden nagyon szép és jó volt, és megkért, hogy még sokat szolgáljak Erősdön. Le­gátusként már nem volt lehetőségem visszatérni, amikor viszont újra jöttem, végleg megérkeztem.

– Végleg?
– Ennyi idő után azt hiszem, hogy végleg. Annak idején Sepsimagyarós és Erősd között választhattam, de mivel ide már kötöttek élmények, nem volt kérdés a választásom. Az erősdiek ugyan férfit szerettek volna, egy brassói kolléga pályázott is erre a parókiára, de jobb tanulmányi átlagom alapján nekem volt elsőbbségem. Volt is némi felzúdulás, és mielőtt 1997. szeptember 1-jén elfoglaltam volna a szolgálati helyemet, Incze Sándor esperes úrnak bizony ki kellett jönnie csitítani a kedélyeket. Engem azonban már a legnagyobb szeretettel fogadtak, Erősd amúgy is mindig befogadó, engedékeny hely volt, ahol jobban hajlottak az elöljárók szavára. Gyorsan kezdtek épülni a kapcsolatok, az emberek egymás után mesélték, mi is történt az érkezésem előtt, így mondhatni tiszta lappal kezdhettük a közös életünket.

– És mindjárt következett is az első közös karácsony. Milyen volt?
– Néhány helyi gyermekkel és fiatallal ünnepi műsort állítottunk össze, ami pár éve már kimaradt, mivel lelkész nélkül maradt a falu. Így aztán a legmegszokottabb dolgok is újdonságszámba mentek, adventi koszorúkat, majd kézműves karácsonyfadíszeket készítettünk, együtt sütöttünk kekszet, családias, bensőséges készülődés volt.

– Lehet a karácsonynak sajátosan női,  lelkésznői megközelítése?
– Talán Jézus, a gyermek születése, egyáltalán a születés aktusa, az anyaság, a Máriának szánt prófétai szó révén – még ha teológiailag nem feltétlenül ezeken az elemeken van is a hangsúly. A karácsonyi történetnek mindig van olyan mozzanata, amely minden ünnepen újszerűen, időszerűen szólal meg. Ez a Szentlélek munkája. Az idei karácsonyra készülve a tituszi levélnek az a sora motoszkál a fejemben, hogy „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek”. Az adventi időszak készülődésében mindig érzékelek olyan dolgokat akár a gyülekezetemben, akár a környező világban, amelyek helyretevésre várnak. Sosem éreztem unalmasnak ezt a készülődést.

– Képes megélni a karácsony hangulatát a lelkészi munka feszültségével és feladataival párhuzamosan? Van segítsége az ilyenkor aktuális, tipikusan női, anyai feladatok ellátásához?
– Ha időben el tudok kezdeni készülni az ünnepre, be szokott érni. Ha csak munkaként lépek a szószékre, nem is érzem hitelesnek magam. A háziasszonyi feladatokban, a készülődésben pedig segítenek a bővebb család tagjai, és hát a hat gyermekem közül négy lány még mindig itthon van mellettem.

– Huszonkét év alatt soha semmi nem csábította el Erősdről?
– Időről időre érkeznek ajánlatok, de a belső késztetés, csábítás már rég lecsengett. Az elmúlt bő két évtized alatt többször is megtapasztaltam, hogy ahol Isten jelen van, minden megoldódik. Talán nagyon paposan hangzik, de én többször is ezt éreztem. Miközben valóban olyan helyen élek, ahonnan mindenki menekül, kezdve a nyolcvanas évektől, amikor Erősd is a falurombolási terv egyik potenciális áldozata volt. A folyamat sajnos nem fordult meg, pedig ennek a településnek fontos értékei vannak: a csend, a tiszta levegő, a természetközeliség, ugyanakkor városok is vannak a közelben. Az Úristen mindig kirendelte, amire a családnak, nekünk szükségünk volt ahhoz, hogy méltósággal megéljük a hétköznapjainkat. És mindig úgy éreztem, olyan feladatot kaptam Istentől, amihez hűségesnek kell lennem, és képességeimhez mérten teljesítenem kell.

– Mondhatni családi vállalkozásban?
– Józsuéval vallom, hogy „én és az én házam népe az Urat szolgáljuk”. A férjem munkatársam is, önkéntes kántori szolgálatot végez. Volt olyan, hogy szoptatni kellett mennem a kicsit, a nagylányom vagy a fiam pedig folytatta a gyakorlást a vallásórás gyermekekkel. Vagy olyankor, amikor felkeressük a betegeket, mozgásképtelen öregeket, házhoz visszük a karácsonyi műsort. Ez arra is jó, hogy a közösség gyermekei szembesüljenek azzal, milyen, amikor valaki betegen, öregen magára marad.

– Tapinthatóan béke van ön körül. Mégis: van hiányérzete?
– Mulasztásnak érzem, hogy nem tartunk elegendő pasztorációs beszélgetést a gyülekezet tagjaival – és talán ez nemcsak Erősdre érvényes. Persze sok időnket, energiánkat elvitték az építkezések, miközben folyamatosan éreztem, hogy fel kellene keresnem az időseket, halódókat, akik valamiért évek óta nem jönnek el a templomba, akik nem akarnak hozzánk tartozni. Hiányérzet, de folyamatos cél is ez. Örülök annak, hogy húsz év alatt még sosem éreztem, hogy kiégtem volna, mindig találtam tennivalót, feladatokat. Talán azért is maradtam Erősdön. Ha elmentem volna, magamat viszem, és sehol sem lettem volna jobb szolga, mint itt, ebben a kicsi faluban.

 

RÁDULY-BAKA ZSUZSANNA

Sepsiszentgyörgyön született 1974. január 2-án. 1992-ben érettségizett a Székely Mikó Kollégiumban, még abban az évben elkezdte tanulmányait a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lelkipásztorképző szakán. 1997 őszétől Erősd lelkipásztora, jelenleg a Sepsi Református Egyházmegye missziói előadója, a László Ferenc Kulturális Egyesület elnöke. Férje, Ráduly-Baka Zsolt informatikus a gyülekezet önkéntes kántora. Öt leány és egy fiú édesanyja, egy nyolc hónapos kislány nagymamája. Kovászna Megye Tanácsa 2014-ben Orbán Balázs-díjjal tüntette ki Család és hivatás témakörben.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a koronavírus miatt elrendelt hatósági intézkedésekről?








eredmények
szavazatok száma 1943
szavazógép
2019-12-20: Közélet - :

Újabb gyalogosgázolás az átjárón

Személyszállító furgon ütött el csütörtök este egy 32 éves férfit Sepsiszentgyörgyön. A baleset a Păiuș David sugárúton, a gyalogátjárón történt.
2019-12-21: Élő múlt - :

A román találós kérdés 30 év múltán (Emléktörmelékek)

1989 decemberében írtam:
Zúgnak a fegyverek. Szaporítják mártírjaink.