Advent negyedik vasárnapján, december 22-én rendhagyó családi ökumenikus istentiszteletet tartottunk a kézdivásárhelyi evangélikus-lutheránus templomban.
A szertartás elején Végh Nimród evangélikus lelkészjelölt, az esemény házigazdája köszöntötte a jelen lévő híveket, a szolgálattevő lelkipásztorokat: Buzogány István unitárius lelkészt és Kádár István református gyakornok lelkészt, valamint a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek Pro Special csoportját. Elmondta, hogy a csoporttal való első találkozás során a felnőttek Hős, a gyermekek pedig Szuperhős vagyok feliratú pólót viseltek, és valóban a hétköznapok hőseiként, szuperhőseiként lehet a csoport tagjaira tekinteni, hiszen Isten hősies feladattal bízta meg őket.
A zenei szolgálatot az újonnan alakult ökumenikus zenekar végezte Buzogány István unitárius lelkész vezetésével. Öröm volt közösen ifjúsági, modern énekeket énekelni és tanulni. Az unitárius lelkész igehirdetésében visszatekintett a várakozás időszakára, és elmondta, hogy nem a modern társadalom elvárása szerint kell Isten Fia születésének ünnepére készülni, hanem a maga egyszerűségével és szépségével.
Kádár István református gyakornok lelkész imáját követően a Pro Special csoport ünnepi műsora következett. A gyermekek felkészítő tanáraik és szüleik segítségével énekekkel és versekkel örvendeztették meg a szép számban megjelent gyülekezetet. A kiemelt figyelmet igénylő fiatalok szívből jövő karácsonyi műsora elkápráztatta a jelenlévőket, méltó zárása volt az ez évi ökumenikus istentiszteleteknek.
Az angyalok a karácsonyi csomagokat a csoport számára hamarabb elhozták, így az istentisztelet ajándékozással zárult. Békés, boldog új esztendőt kívánunk!
Végh Éva
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.